Ezt látni kell: Sirha HoReCa szakkiállítás a Hungexpón

Megnyílt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás kedden a Hungexpón, amely kategóriájában a régió legnagyobb seregszemléjévé nőtte ki magát.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a szállodákat, éttermeket és kávéházakat tömörítő iparág, a HoReCa, a válság idején nem a sebeit nyalogatta, hanem fejlesztett, és túlszárnyalta a várakozásokat. "A Sirha élelmiszeripari szakkiállításon 16 ország háromszáz kiállítója március 24-ig három pavilonban mintegy 30 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait, fejlesztéseit. A Sirha Budapest mára egyértelműen a régió legnagyobb szakkiállítása lett" - hangsúlyozta Ganczer Gábor.

Hozzáfűzte, hogy a pandémia alatt a Hungexpón hatalmas fejlesztések valósultak meg, a mostani a teljesen megújult Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ egyik első nemzetközi megmérettetése. A Sirha eseményeiből kiemelte a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjét, amelyet 2016 után másodszor rendeznek a magyar fővárosban; a Sirha Desszert Versenyt, a Közétkeztetési Versenyt, a cukrász- és pékbemutatókat, szakmai konferenciákat, valamint az idén először megszervezett, száz nemzetközi borszakértő és hetven hazai borász részvételével zajló Hungarian Wine Summit-ot.

Bognár Lajos, az agrártárca helyettes államtitkára kiemelte: a hazai élelmiszeripar a járvány idején is jól vizsgázott. "A világjárvány idején számos gazdasági szektorban alakultak át az erőviszonyok, de az újraindulási versenyben Magyarország jó esélyekkel bír, mert a válság idején is folytatta a fejlesztéseket" - mondta az eseményt megnyitó élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár. Bognár Lajos kiemelte, hogy a magyar agráriumot a megbízhatóság, a minőség, a versenyképesség jellemzi a teljes élelmiszerláncban. Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány ennek minden szereplőjét nehézségek elé állította, az éttermek, boltok, vállalkozások bezárása és a közétkeztetés átmeneti szüneteltetése új kihívásokat teremtett. A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a Sirha szakkiállítás ad otthont a Bocuse d'Or európai döntőjének, valamint a közétkeztetési szakácsversenynek.

Bognár Lajos mérföldkőnek nevezte azt a 2020-as kormányrendeletet, amely alapján közbeszerzés keretein belül pályázó közétkeztetőknek az idei évtől legalább a beszerzett termékek összértékének 60, jövő januártól legalább 80 százalékát a közétkeztetési rövidellátási láncban beszerzett termékekből, illetve helyi élelmiszertermékekből kell biztosítaniuk. "Célunk továbbra is az, hogy a magas minőségű alapanyagot egyrészt itthon használják fel, másrészt exportképességünk is fokozódjon" - mondta Bognár Lajos. 

A megnyitón köszöntőt mondott Florent Suplisson, a Gl Evans gasztronómiai rendezvények igazgatója is.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.