Francia randevú Ausztriában

Május 11-12-én Bécsben negyedik alkalommal rendezték meg a French Rendez-vous 2015 francia workshopot, amelyen közel ötven szolgáltatóval tárgyalhattak a közép-európai partnerek.

Az idei rendezvényre 12 ország 110 touroperátora és egy tucat újságíró kapott meghívást, a magyar delegáció 23 szakmai képviselőből állt, az idei rendezvényen először lengyel utaztatók is képviseltették magukat. Az esemény megnyitóján a Corinne Foulqiuer, az Atout France, francia turisztikai hivatal Ausztriáért és Közép-Európáért felelős igazgatója elmondta, 2014-ben 83,7 millió külföldi turistát fogadott Franciaország, akiknek köszönhetően az ország turizmusból származó bevételei 42,7 milliárd euróra nőttek. A turizmus a francia gazdaságban betöltött jelentős szerepét mi sem mutatja jobban, hogy az ország GDP-jének 7,4%-át ez adja. Az országban számos fejlesztés történt, új attrakciók nyíltak, és az idei évben is sok élménydús kulturális programmal, kreatív eseményekkel várják a turistákat.

A megnyitón Pascal Teixeira da Silva, Franciaország ausztriai nagykövete is üdvözölte a résztvevőket. Hangsúlyozta, a gazdaságban egyre jelentősebb szerepet játszik a turizmus. A keresleti oldalon az egyre népesebb középosztály fedezi fel egyre inkább magának a turizmust, kínálati oldalon pedig a szolgáltatók igekszenek megfelelni a különböző vendégek különböző igényeinek. Ez Franciaországban sincsen másként, az ország vezetése az elmúlt egy évben ennek előremozdításán dolgozott. A külföldi turisták számát tekintve Franciaország elsőszámú turisztikai célország. Az utóbbi időben éles növekedés történt a távoli országokból érkező vendégek számában, míg a fejlett, európai országokból érkező vendégek száma kis mértékben, 1,7%-kal csökkent. Nem gondoljuk úgy azonban, hogy ez a trend így marad, azon dolgozunk, hogy megfordítsuk a csökkenést, tette hozzá. Az áltagos tartózkodási idő folyamatosan nő, 2014-ben 2%-os emelkedés volt, és az idei év kezdete is bíztatóan indult. A pozitív eredmények hatására számos további lépéseket tett az ország, hogy ösztönözze a beutazást: a vízumigénylőknek a korábbival ellentétben már nem szükséges előre lefoglalt szállással rendelkezniük, ahhoz hogy turistaként az országba jöjjenek. A párizsi nemzetközi repülőterek és a város között a taxik fix áron közlekednek, és külön taxisávot kaptak, hogy gyorsabban tudjanak haladni. Küszöbön áll, hogy egyre több területen legyenek vasárnap is nyitva a boltok, és odafigyelnek a közbiztonságra is, emelte ki a fókuszpontokat a nagykövet. 

A kétnapos eseményen számos tárgyalás zajlott a francia partnerekkel, az első estét nagyszabású gálavacsora zárta.  


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.