Gálán díjazták a repülőtér partnereit

Űrutazást idéző gálán díjazta legkiemelkedőbb partnereit a Budapest Airport február 6-án, az 1-es Terminálon.

Az eseményen az elmúlt év legfontosabb eredményeit is ismertették, és mint kiderült, növekvő utasforgalom, fejlődés és fenntarthatóság jellemezte a közép-kelet-európai régió leggyorsabban fejlődő légikikötőjét.  

Az utasszám meghaladta a 16 milliót és az előrejelzések szerint néhány éven belül elérheti a 20 milliót is, miközben légi áruból tavaly 135 millió tonnát fogadott a repülőtér – mondta Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója, aki szerint a siker kulcsa az együttműködés, épp ezért nagyra becsülik mindazon partnereket, akik hozzájárultak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér regionális elsőségéhez. És a fejlesztések nem állnak le, hiszen a repülőtér a következő időszakban több milliárd forintot fordít olyan beruházásokra, amelyek segítségével a megnövekedett utasszámot kibővült, kényelmes környezetben szolgálják ki - így például a január közepén megnyílt fapados utasmóló a nyáron még nagyobb alapterülettel várja majd az utasokat. 

A budapesti repülőtér a régió legnagyobb munkaadója is egyben, ahol légitársaságok, hatóságok és egyéb vállalatok dolgoznak közösen az utasok kényelméért és biztonságáért. A gálamünnepségen ezen közös munkát ismerte el a Budapest Airport az elmúlt év legkiemelkedőbb partnereinek átnyújtott díjakkal. 

A 2019-es év díjazottjai:   

Legjobb új légitársasági partner (utas- és teheráruszállítás): Shanghai Airlines – China Eastern

Legnagyobb diszkont légitársaság: Wizz Air

Legnagyobb kapacitásbővülés: Pegasus Airlines

Legjobb légitársasági marketing: TAP Air Portugal

Leggyorsabban fejlődő hosszú távú és belly cargo légitársaság: LOT Polish Airlines

Legjobban fejlődő teheráru fuvarozó: Cargolux

Legjobban fejlődő expressz csomagküldő: DHL Express

Legjobban fejlődő cargo légitársaság: Qatar Airways Cargo

Légi teheráruszállítás közösségéért díj:Teleki József, igazgató, NAV Repülőtéri Igazgatósága

Az év kereskedelmi partnere: AmRest Kft. - KFC

Az év kereskedelmi partnere: Magyar Lapterjesztő Zrt. - Costa Coffee

Az év kereskedelmi partnere: SPAR Magyarország Kft. – 173. számú szupermarket

Az év Greenairport partnere: DHL Globál Szállítmányozási Kft. és DHL Freight Magyarország

 

 


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.