Az üzleti érdek elsimítja a kulturális különbségeket

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tíz tagállamába 2010-ben 65 millió turista érkezett, ami 12%-os növekedést jelent 2009-hez képest. Az idei évben várhatóan folytatódik a fellendülés a térségben, nem kis mértékben az ASEAN-országok közötti forgalomnak köszönhetően. Helyszíni beszámolónk a januárban a kambodzsai Phnom Penh-ben megrendezett regionális turisztikai seregszemléről, az ASEAN Tourism Forumról.

A 10 tagállamban lendületesen fejlődik a gazdaság, ugyanakkor a fő küldőpiacnak számító Kína, Tajvan, India és Dél-Korea gazdasága is túl van már a válságon. Ráadásul az ausztrál kiutazók számának növekedésére is számítanak a helyi turisztikai szolgáltatók. Az idei ATF vásárt megelőző miniszteri találkozón a tíz érintett tagállam illetékesei jóváhagyták az ASEAN öt évre szóló (2011-2015) turisztikai stratégiai tervét, amelynek megvalósításához anyagi hozzájárulásra számíthatnak a tanácskozáson szintén részt vett Kína, Japán és Dél-Korea részéről. A terv három fő hangsúlya a régión belüli turizmus fellendítése, a turisztikai termékfejlesztés és a szolgáltatások minőségének javítása.

A régió turizmusában a növekedés annak ellenére folyamatosnak tekinthető, hogy némelyik országban még bürokratikus akadályok nehezítik a turisták beutazását. Míg Malajziát, Bruneit és Szingapúrt vízummentesen kereshetik fel az európai uniós turisták, addig a többi állam nem akarja még eltörölni a bürokratikus akadályt. Szögezzük le rögtön az elején: a vízumkiadás egész rendszere egyértelműen az állami bevételek növelését szolgálja ezekben az országokban, és jóformán elhanyagolható a biztonsági szerepe. Ezt bizonyítja, hogy Thaiföld immár második éve ingyenessé teszi a téli főszezonban a vízumot, hogy ezzel is vonzóbbá tegye a desztinációt, míg Bangkokban gyakorlatilag egy nap alatt bármilyen környező országba be lehet szerezni a vízumot. Az utóbbi évek egyértelmű fejleménye ugyanakkor, hogy Laosz, Kambodzsa, sőt még Myanmar is bevezette az érkezéskor felvehető vízum (VOA) intézményét – bár Myanmarban az óriási érdeklődés láttán pár hónap múltán leállították az egyszerűsített vízumkiadást. A vásáron tartózkodó myanmari illetékesek ugyanakkor kijelentették, hogy amint feláll az új kormány, újra bevezetik a VOA-t. 

Thaiföld: széthúzzák a szezont                                        

A délkelet-ázsiai térség legnépszerűbb állama a magyarok körében Thaiföld. Az ország turisztikai hivatalának kormányzója, Suraphon Svetasreni adott tájékoztatást a turizmus alakulásáról. 2010-ben a tavaly tavaszi kormányellenes zavargások ellenére sem csökkent a turistaérkezések száma, hanem még nőtt is, összességében 12%-kal. A 2009-es 14,15 millió turistával szemben tavaly 15,85 millió külföldi turista kereste fel az országot. A turizmusból származó bevételek elérték a 21 milliárd dollárt. A turisták egyharmada érkezett Európából, és ugyanennyi az ASEAN államokból. A térségből származó forgalom fellendülését nagymértékben segítette a fapados forgalom bővülése, az árak ezzel párhuzamos csökkenése. Új járattal jelent meg a piacon az Air Asia Jakarta és Phuket, míg a Silk Air Szingapúr és Chiang Mai között. Az Air Bagan Yangon és Chiang Mai között indított járatot.

A TAT célja immár nem csupán a turistaforgalom további bővítése, hanem az október és április közötti időszakon túl a szezon széthúzása, valamint a fenntartható turizmusfejlesztés. A két célt egyszerre próbálják elérni a Green Thailand programmal, amely az ökoturizmust hivatott népszerűsíteni az év másik felében. A hivatal igyekszik a kevésbé népszerű üdülőhelyeket - például a Bangkoktól délkeletre eső Royal Coast-on található Cha-am, Hua Hin vagy Ranong – is a középpontba állítani. Ugyanakkor a kambodzsai határ közelében fekvő partvidék (pl. Koh Chang) forgalmának fellendítése is a célok közé tartozik. Ugyanakkor igyekeznek ráirányítani a figyelmet a tengerparttól távolabb fekvő desztinációk, például az északkeleti Udon Thani és Ubon Ratchathani látnivalóira is. A laoszi és kambodzsai határ közelében fekvő, I-San-nak is nevezett, különleges fesztiválokban gazdag vidéken a kormányzó szerint autentikus Thaiföld-élményben lehet részük a vendégeknek. Olyan különleges látnivalók is akadnak errefelé, mint a Dinoszaurusz Múzeum.

A légi forgalom térbeli széthúzása érdekében fejlesztették a phuketi és Chiang Mai-i repülőtereket, melyeket az ország déli és északi gyűjtő-elosztó pontjaként próbálnak definiálni.

A közúthálózat fejlesztése is gőzerővel folyik a térségben. Míg néhány évvel ezelőtt csak a legelszántabbak vállalkoztak arra, hogy Thaiföldről szárazföldi úton közelítsék meg Kambodzsa, Laosz és Vietnám legfontosabb látnivalóit, addig ma már autóút köti össze a dél-kínai Kunmingot a laoszi Luang Namthán keresztül Chinag Rai-jal, így már nem feltétlenül szükséges repülős szakaszok beiktatása az itinerbe. Bár a thai-kambodzsai viszony hagyományosan feszült – ennek történelmi okai vannak: a sziámi és a khmer birodalom a történelem folyamán számtalan háborút vívott egymással – az enyhülés jelei látványosak a turizmusban. Legutóbb azt jelentették be, hogy négy olyan közúti határátkelőt, amely eddig csak heti négy napon volt nyitva, ezentúl minden nap nyitva tart. (a helyzet változékonyságát jelzi azonban, hogy alig néhány héttel később, lapzártánk idején már újra szórványos lövöldözések voltak a thai-kambodzsai határvidéken, a vitatott hovatartozású Preah Vihear templom közelében.

Két új híd építése jelenleg is folyik a Mekong-folyón, a thaiföldi Chiang Khong és a laoszi Hua Xai között, valamint Nakhon Phanomnál, ezek átadása 2012-ben, illetve 2013-ban várható. A vasúthálózat fejlesztésére is komoly elképzelések vannak: kínai támogatással tervezik egy gyorsvasút kialakítását Kunming és Kuala Lumpur (!) között, a projekt első üteme Bangkok és Kunming között valósulhat meg. 

Versenyben az Angkorba induló turistákért

Komoly változást jelenthet a térség turizmusában, hogy az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságának számító észak-kambodzsai Angkort Bangkokból meglehetősen magas árakon, eddig monopolhelyzetben kiszolgáló Bangkok Airways versenytársat kapott. A kambodzsai Cambodia Angkor Air napi 5 járatot indított Phnom Penh és Siem Reap (Angkor) között, ráadásul 70 dollárért (+tax) kínálják a retúrjegyeket. 10 főnél nagyobb létszámú csoportok számára 59 dollárba kerül a jegy. A három darab új repülőgépet – egy Airbus 321 és két ATR72-es - üzemeltető társaság továbbá napi három járatot kínál Siem Reap, valamint a vietnámi Ho Chi Minh város között, sőt naponta kétszer repülik a kambodzsai főváros és Ho Chi Minh város (az egykori Saigon) közötti távot is. Így tulajdonképpen Bangkok akár ki is hagyható egy délkelet-ázsiai túra során. A légitársaságot 2009 nyarán alapította a kambodzsai kormány és a Vietnam Airlines. A cégben az utóbbi a kisebbségi (49%) tulajdonos. 2011-re komoly fejlesztéseket tervez a légitársaság: Szingapúr, Bangkok, Kuala Lumpur, Szöul, Tokió, Oszaka, valamint néhány kínai város felé tervezik új járatok indítását. 

Thai promóció mobilon

A TAT az idén bevezette Amazing Thailand kampányának mobiltelefonos alkalmazását iphone-on, Blackberry-n, illetve Android-os készülékeken. Terveik szerint az év végére több mint 100.000 letöltést várnak. A TAT élen jár a digitális marketingben, facebook-os oldaluknak több mint 120,000 követője van, és a világ top 3 online turisztikai hivatala között tartják számon őket. Az Amazing Thailand kampány mobiltelefonos alkalmazása során több ezer információt kaphatunk 100 desztinációról, rendezvényekről.  A GPS-technológia segítségével a turisták telefonjukon megtalálhatják a hozzájuk legközelebb fekvő látnivalót, éttermet, végül megoszthatják élményeiket a szociális oldalon. 

 

Magyar irodák ázsiai tapasztalatai

Az idei ATF-en három magyar utazási irodás vett részt. Most ők osztják meg tapasztalataikat olvasóinkkal: „Évente több hasonló turisztikai konferencián és kiállításon veszek részt a világban. Az ATF mind színvonalával, mind szervezettségével kiemelkedik a többi közül, habár manapság már nem ritka, hogy az ázsiai rendezvények színvonalasabbak az európaiaknál. Példamutatónak tartom, hogy az Asean Travel Forumot hosszú idő óta minden évben, a résztvevő tíz, délkelet-ázsiai ország valamelyikében, a tíz ország turisztikai miniszterének és nagykövetének részvételével megrendezik, a lehető legmagasabb szintre emelve a turizmus, mint bevételi forrás fontosságát” – mondja Dr. Gonda Ágnes,  Privilege Tours képviselője.

„Phnom Penh a Mekong folyó partján épült festői főváros meglátogatása és az utána túraként minimális költségen felajánlott Siem Reap-i háromnapos kirándulás betekintést engedett nyújtani abba a hatalmas méretű turisztikai fejlesztésbe, ami az elmúlt 10 év során az országban megvalósult. Olyan 5-csillagos szállodák létesültek, mint a Borei Angkor, vagy a Sokha Hotel, de odahozták az egzotikus éjszakai piac mellé a mai elegáns francia "cool" divatot követő Le Paix luxushotelt is, ahol a 20 C-ra lehűtött tágas, modern hallban nyílt kandalló tüzének ropogása mellett koktélozhatnak a vendégek az európainál olcsóbb árakon. Érdemes utakat szervezni ide, jó az ár/érték arány” – zárta gondolatait Dr. Gonda Ágnes.

„Sokszínű, érdekes ország, fantasztikusan kedves emberekkel. A konferencián lévő partnertalálkozókat ügyesen és jól szervezték. A  32 tárgyalás 60%-a még az érkezés előtt, a további 40% pedig az un. „Sellers meet Buyers” találkozón fixálódott, lehetőséget adva mind a vevőnek, mind az eladónak, hogy akár szimpátia, vagy éppen késői jelentkezés miatt új tárgyalópartnereket válasszanak.

Siem Reap talán a legfejlettebb az összes város közül, köszönhető Angkor csodálatos közelségének! Összehasonlítva a fővárossal olcsóbbak a szállodaárak (jóval több is található, mint  Phnom  Penhben). A post túra után két helyi ismerősömmel busszal és tuktukkal eljutottam a világ talán egyik legszebb tengerpartjaként említett Sihanoukville-be. 5 órás utazás a fővárosból  hegyen völgyön keresztül, érkezés után szinte úgy éreztem,  a világ végén járok. Majmok sétáltak a város külső útjain, az éttermekben este hirtelen megszűnt a világítás. Csak nagyon lassan ér ide a fejlesztés, talán két jó szálloda található ezen a szép tengerparton. Biztató jel azonban, hogy a konferencián feltűnt egy, külföldi befektetők bevonásával induló új szálloda- és búvárbázis, amely  a Sihanoukville városa körüli egyik szigeten, csodálatos környezetben valósul meg” – tájékoztatott Csenkeyné Balogh Irén, a Meridien Travel igazgatója.

 „Kambodzsa hallatlanul fejlett infrastrukturálisan, jártam 4- és 5-csillagos szállodában is, teljesen elfogadható, európai színvonalú szolgáltatással találkoztam mindenütt. Az ágynemű, a reggeli, a kedvesség mind első osztályú volt. Talán a buszok kényelme még nem az igazi, az ázsiai méretezésű székek nekünk kicsik lehetnek. A vásáron 30 találkozónk volt, kicsit zsúfolt volt program. Angkor fantasztikus, látni kell, nem lehet elképzelni. A poszttúra nagyon profi módon volt megszervezve. Mindenhol maximálisan biztonságban éreztem magam. Elsősorban Angkor eladható, de kuriózum lehet a tengerpart is” – foglalta össze tapasztalatait Papp Gabriella, az Eurohand munkatársa.

Laosz tárt karokkal várja a befektetőket

A politikai nyitás terén nem igazán tüsténkednek az ország vezetői, de a turizmust kiemelt területnek tekintik. A korábbi elzártsággal szemben az utóbbi évek során 23 határátkelőt nyitották, amelyek közül 20 helyen lehetséges érkezéskor felvenni a vízumot. Pakse repülőterén meghosszabbították a kifutópályát. Luxemburgi segítséggel Turisztikai és Vendéglátó-ipari Központ épül Vientiane központjában. Azon államok polgárai, amelyek aktívak a beruházások tekintetében, vízummentesek utazhatnak Laoszba. Ide tartoznak az ASEAN államok lakói, Dél-Korea, Svájc és a már említett Luxemburg polgárai. A szállodaipart teljesen megnyitották a külföldi beruházók előtt, akár 100%-os külföldi befektetésekre is van már lehetőség. Az országban még mindig óriási tartalékok rejlenek a szállodai beruházók számára, hiszen 1100 panzió mellett csupán 285 szállodát tartanak nyilván Laoszban, eközben a turizmus fejlődése észbontó iramú volt. A ’90-es években évi 10-20 ezer turista kereste fel a Vietnam, Kambodzsa és Thaiföld közé ékelődött országot, ezzel szemben 2005-ben a turistaérkezések száma elérte az egymilliót, 2009-re pedig a kétmilliót. Tavaly az év első háromnegyed részében 23%-os forgalomnövekedést regisztráltak. Az ország turisztikai vezetői arra számítanak, hogy a 2012-re meghirdetett Visit Laos Year még több turistát vonz majd.

Szingapúr: márkaépítés és termékfejlesztés

Az ASEAN-államok közül a turizmusban a legprofibbak közé tartozik Szingapúr. Nagyon tudatosak mind a termékfejlesztésben, mind a marketing, a promóció terén, és ennek meg is látszik az eredménye. Tavaly novemberben például minden idők legjobb eredményét érte el a szingapúri turizmus: 963,000 turistaérkezést regisztráltak, 16%-kal többet, mint egy évvel korábban, így immár 12 hónapja folyamatos a növekedés a turistaforgalomban. A szállodai bevételek szintje elérte a 180 millió szingapúri dollárt, ami közel 18%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A sikert elsősorban a termékfejlesztés alapozta meg, de sokat jelentett a marketingben a tavalyi berlini ITB-n bevezetett új márkanév – yoursingapore.com - és logó, valamint az ehhez kapcsolódó desztinációs portál. A termékfejlesztés néhány jellemző adata: csak tavaly 15 új szálloda nyílt, így a szállodai kapacitás elérte a 46.000 szobát a városállamban. Ráadásul egyre több az egyedi butikhotel. A tavalyi csúcsév volt a Changi repülőtéren is: 40 millió utas fordult meg náluk, míg 2009-ben csupán 37,2 millió. A Sentosa integrált üdülőközpont megnyitása is óriási pluszforgalmat generált. A fejlesztések nem állnak le, év végén adják át az új nemzetközi hajóállomást, amely az óceánjárók legújabb generációját is képes fogadni. Jövőre nyit a Mandai River Safari nevű 89 hektáros „vizes” témapark, amely a világ nagy folyóit mutatja be. A vendégek természetesen hajóval és csónakon fedezhetik fel a különböző tájak élővilágát.

Sikeres volt a városállamban 2008 óta megrendezett autóverseny is, a Singapore Grand Prix tavaly szeptemberben több mint 190.000 nézőt vonzott, a látogatók 30%-a külföldi volt. Ez Ázsia egyetlen utcai Forma-1-es versenypályája, ráadásul az egyetlen az F1-es szezonban, ahol éjszaka rendeznek versenyt. A versenyre érkező turisták további szórakoztatásáról is gondoskodnak Szingapúrban, tavaly több mint 300 fellépő részvételével zajlottak koncertek, olyan nagy nevekkel, mint Mariah Carey, Missy Elliot vagy Adam Lambert.

Fülöp-szigetek: medical turizmus és H2O

A Fülöp-szigetekre jut el talán a legkevesebb magyar turista a térségben, mégis érdemes néhány érdekes tényt megosztani az olvasókkal. Tavaly kétszámjegyű növekedést mutatott a turizmus, különösen jól teljesített Dél-Korea, Franciaország, Oroszország és Skandinávia. Az Európától való nagy távolság előnyös is a turizmusnak, ha már egyszer eljut oda az ember: az áltagos tartózkodási idő 8 nap! Ebben persze talán az is közrejátszik, hogy egyre fontosabb az országban a medical turizmus. A friss fejlesztések közé tartozik a manilai H2O hotel, ahol minden szobában akvárium várja a vendéget, vagy a Resorts World Manila, amely szállodákat, éttermeket, bevásárlóközpontokat és kaszinót is magába foglal. Bohol szigetén új nemzetközi repülőtér épül. 2016-ra a cél a 6,3 millió turistaérkezés elérése.

Malajzia: törzsi kultúra és a vasúti programok

Sokaknak talán meglepetés, de Malajzia 2009-ban bekerült a világ 10 legnépszerűbb úti célja közé, és ezt a helyezését minden bizonnyal tavaly is megtartotta. A délkelet-ázsiai ország 2008-ban a 11. helyen állt, egy évvel később a 9.-re jött fel, 23,6 millió turistaérkezéssel. Malajzia a 2020-ig szóló turizmusfejlesztési tervében elsősorban a turisták költését kívánja növelni, valamint a magas költésű turisták számának növelését tűzte ki célul. A cél 2020-ra 36 millió turistaérkezés és 56,2 millió dolláros bevétel elérése – hangsúlyozta az ATF-en dr. Jamos Dawos Mamit turisztikai miniszter-helyettes. A terv ugyanakkor a környezetbarát fejlesztéseket helyezi előtérbe. Újdonságként a nemzeti turizmusmarketing-szervezet, a Tourism Malaysia a maláj gasztronómia, a maláj parkok és kertek valamint a vasúti és falusi turizmus népszerűsítésére is igyekszik a közeljövőben fókuszálni. A falusi turizmus náluk a törzsi közösségek felkeresését jelenti. Az idén júliusban ismét megrendezik Borneón a világ egyik leghangulatosabb világzenei fesztiválját, a Rainforest-et. Malajzia az ATF-en indította útjára új, Malaysia Truly Asia kampányát, ennek keretében 50 taxit festettek be az ország legfőbb attrakcióit ábrázoló képekkel.

Indonézia: szlogenváltás és készülődés

Délkelet-Ázsia legnépesebb állama a kevéssé szellemesnek tűnő „Wonderful Indonesia” szlogenre cserélte az idén az eddig használt, szintén nem túl szerencsés „The Ultimate in diversity” jelmondatot. Ettől függetlenül tavaly 11%-kal nőttek a külföldi turistaérkezések, és elérték a 7 milliót. Az idén további tíz százalékos forgalombővülést terveznek. Jövőre január 9-15. között Indonézia ad otthont az ATF-nek. A helyszín a búvárparadicsomnak számító Manado, Sulawesi északi részén. Biztató, hogy az évek óta gyengélkedő, de a közelmúltban gyökeresen átalakított nemzeti légitársaság, a Garuda elnyerte a Skytrax londoni független légitársasági értékelő ügynökségtől a „A világ legnagyobb javulását mutató légitársasága” megtisztelő címet. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.