Helyreállt rend a barcelonai repülőtéren

Az éjszakába nyúló nagyszabású tüntetés után helyreállt a rend a barcelonai El Prat repülőtéren, ahol kedd reggel a szokásosnál jóval nagyobb az utasforgalom.

A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) helyszíni beszámolója szerint sokan érkeztek hamarabb, akár 10-12 órával is a járatindulást megelőzően a repülőtérre azért, hogy biztosan elérhessék gépüket az előző napi rossz tapasztalatok után. Sokan voltak olyanok is, akik egész éjszakára ott ragadtak, miután törölték a járatukat a katalán függetlenségi vezetőket börtönnel sújtó ítélet elleni tüntetés miatt.

A légikikötő üzemeltetéséért felelős AENA vállalat közölte: hétfőn összesen 108 járatot kellett törölni az 1066-ból, zömében a Vueling spanyol diszkont légitársaság repülőit. A gépek személyzete ugyanis sok utashoz hasonlóan nem érkezett meg időben, mert a tüntetőktől nem tudtak kijutni a reptérre.

A cég keddre további 45 járat törlését jelentette be eddig a hétfői járattörlések következményeként.

A mentőszolgálat (SEM) tájékoztatása szerint az 1-es terminálnál tartott tiltakozóakcióban összesen 115-en sérültek meg könnyebben.

A hétfő estére csaknem tízezer fősre duzzadt tömeg többször is összetűzésbe került a hatóságokkal, megpróbálták áttörni a bejáratokat őrző rendőrök sorfalát, akik gumibotot és gumilövedéket használtak a tiltakozók visszaszorításához. A tüntetők különböző tárgyakat, például palackokat és a reptéren található tűzoltókészülékeket dobálták feléjük.

{youtube|id=obG1gHFkpk4}

A tömeg azután kezdett szétoszlani, hogy az akciót meghirdető Demokráciacunami nevű civil mozgalom a tüntetés befejezésére szólított fel az interneten. Késő éjszaka ért véget a tüntetés Barcelona belvárosában is a spanyol rendőrség főparancsnokságának épületénél, ahol a tiltakozók szintén összeütközésbe kerültek a hatóságokkal.

A hétfői megmozdulásokon összesen három embert vettek őrizetbe. A katalán hatóságok arra számítanak, hogy a következő napokban is folytatódnak a különböző utcai megmozdulások szerte Katalóniában.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.