Indul Málta új turizmus stratégiája

Amely a 2021-től 2030-ig tartó időszakra szól.

A helyi idegenforgalmi minisztérium hétfőn elindította az új stratégiai tervet, amelynek célja, hogy az idegenforgalom központi helyre kerüljön Máltában a COVID-19 után.



A tízéves terv három pillérre épít, úgymint helyreállítás, újratervezés és új életre keltés (Recover, Rethink, Revitalise) Clayton Bartolo Málta, a szaktárca minisztere hangsúlyozta, hogy a  turizmusnak olyan ágazatnak kell lennie, amely nem fél a változásoktól, áttekinti az elért eredményeket, és fenntarthatóvá teszi a jövőt. A kormány továbbra is támogatja az iparágat, különösen a fellendülési időszakban. Ekkor Málta a légi összeköttetések helyreállítására törekszik, újraindítja főbb küldő piacait, ha azok a pandémiát követően végre megnyílhatnak. Át kellett gondolni azt is, hová akar eljutni az ágazat. És prioritás a stratégiájukban a minőség.

A stratégia az ágazat túlzott kapacitásainak problémáival is foglalkozik, amelyek jelezhetik a beruházások átirányításának szükségességét. Mindemellett különös figyelmet szentelnek az adatok felhasználásának és a modern digitalizálási technikáknak az új piacok megismerésére. Jelentős fejlesztések során az új stratégia a környezetvédelem biztosítására törekszik, és hangsúlyozza a szén-dioxid-semlegességi célok teljesítésének szükségességét. 

A tervben összesen 22 stratégiai célt jelöltek meg. Ez magában foglalja az ország GDP-jéhez való gazdasági hozzájárulás, Gozo, a marketing, valamint a turisztikai piac új és fejlődő szegmenseinek (például az oktatás, az egészségügy és a filmipar) stratégiai céljait is. Ezenkívül terveket tartalmaz a szigetek márkanevének pozícionálására, a turisztikai márka lábnyomára (környezetre és éghajlatra vonatkozó hatását tekintve), az idegenforgalmi szálláshelyekre, a sziget, mint minőségi úti cél népszerűsítésére, az ágazat emberi-erőforrásaira, az eseményekre és rendezvényekre, valamint az irányításra és végrehajtásra vonatkozóan. 

A hatóságok az elkövetkező időszakot a szakmai szervezetekkel és a szektor szereplőivel való konzultációkra és közös gondolkodásra szánják. A cél az, hogy a stratégia 2021. márciusáig véglegessé váljon; és a második negyedév elején el lehessen indulni a legfontosabb tervekkel és programokkal.

A tájékoztató teljes video anyaga (angolul) itt elérhető: https://fb.watch/3fB_dH1TKk/

Forrás: www.visitmalta.com


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.