Ismét Bécs a világ legélhetőbb városa

Ismét az osztrák fővárost tartják a világ legjobb életminőségű városának, derül ki az Economist magazin által frissen publikált elemzésből. Bécset Koppenhága, majd az ausztráliai Melbourne és Sydney követik a sorban - írja a GD Consulting.

Az Economist Intelligence Unit elemzésének fókuszában évről-évre az egészségügyi ellátás, az oktatás, a közbiztonság helyzete, valamint az infrastruktúra fejlettsége és a környezeti szempontok állnak. Az elmúlt öt évben immmár negyedik alakommal vezeti Bécs e kimutatást.

A MERCER elemző cég listáján - ahol a nemzetközi cégek vezetőit kérdezik a városi életminőségről - Bécs már 14 éve folyamatosan az első helyen áll, mint a glóbuszon a legjobb életkörülményeket nyújtani képes város. Az osztrák lapok az elemzés kapcsán kiemelik: sok nyugat-európai városban az elszaporodó erőszakos cselekmények és a jelentős számú tüntetések miatt komoly átrendeződések figyelhetőek meg. Párizs például az utóbbi időben „állandósult” sztrájkjai miatt a tavalyi 19. helyről idén a 24. helyezésre esett vissza.

Budapest, - a tavalyi évhez hasonlóan - az élbolyt követően az erős középmezőnyben foglal helyet. A 100 pontos rangsorolásban a 80-90 pont közötti városok közé került, ezzel megelőzve a térség olyan városait mint Prága, Varsó, vagy a földrajzilag Bécs és Budapest között elterülő Pozsony. Bécs a maximálisan elérhető 100 pontból 99 pontot szerzett meg, így van még itt is némi fejlődési lehetőség.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.