Itt a vége: befejezettnek tekintik a Covid-világjárványt

Kár, hogy erről a vírust elfelejtették értesíteni. Ugyanis legfőképpen Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten és a tengerentúli államokban ismét terjed egy újabb, igencsak veszélyes variáns.

Több, mint három évvel a kihírdetése után a Covid-19 miatti egészségügyi vészhelyzetnek vége, jelentette ki újságírók előtt az egészségügyi világszervezet főigazgatója, az euronews.com beszámolója szerint.

A Covid-19 világjárvány, amely több mint három éve emberek millióinak halálát okozta, gazdasági pusztítást végzett és elmélyítette az egyenlőtlenségeket, már nem minősül globális egészségügyi vészhelyzetnek, közölte pénteken a WHO.

 

"Nagy reménységgel jelentem ki, hogy a Covid-19 globális egészségügyi vészhelyzetnek vége", mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője újságíróknak, és úgy becsülte, hogy a világjárvány "legalább 20 millió" ember halálát okozta - a hivatalos becslés közel háromszorosát.

A WHO több mint három évvel ezelőtt nyilvánította először vészhelyzetnek a COVID-19-et. Az ENSZ egészségügyi szervezetének tisztviselői szerint bár a vészhelyzeti fázis véget ért, a világjárvány még nem ért véget.

A közelmúltban megugrottak a megbetegedések Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten. A WHO adatai szerint még mindig hetente több ezer ember hal meg a vírus miatt.

Forrás: Euronews


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.