Jó üzletet kínál a bringás turizmus Észak-Magyarországon

Ahhoz, hogy az észak-magyarországi régióban tovább növeljék a vendégéjszakák számát, szükség lesz arra, hogy még jobban kihasználják az aktív turizmusban rejlő potenciált – hangsúlyozta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Régió Marketing Igazgatóságának vezetője. Az adottságokat figyelembe véve ennek megvannak a lehetőségei a kerékpáros turizmus fejlesztésében is.

Ezek a gondolatok azon a szakmai fórumon hangzottak el, amelyet kedden Mátrafüreden, a Benevár Étteremben tartottak Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyei szakemberek részvételével. A találkozó szervezésében a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is részt vállalt.

Négy év alatt 600 kilométer kerékpárút épült

Bevezető prezentációjában Magyar Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. munkatársa arról beszélt, hogy a kerékpáros turizmus fontos része a szabadidő hasznos eltöltésének. Vannak olyan turisták, akik nemcsak versenyszerűen bringáznak, hanem üdüléskor kirándulásra, kikapcsolódásra használják a kétkerekű járművet a családtagjaikkal. Emlékeztetett, hogy hazánkban jelenleg közel másfél ezer kilométer hosszú, kitáblázott kerékpárutat tartanak nyilván. Ezek közül a legnépszerűbbek a balatoni, a Fertő-tavi és a Tisza-tavi kerékpárutak. Kiemelte, hogy Hollandia és Dánia mellett Magyarország a rendszeresen használt kerékpárutakat illetően nagyhatalomnak számít Európában.

Az előadó arról is beszélt, hogy 2010 és 2014 között több mint 600 kilométer hosszú kerékpárút épült hazánkban. Közösségi kölcsönzőket nyitottak, Budapesten, Szegeden, Hévízen és Esztergomban. A következő időszakban fontos, hogy a kerékpáros turizmust országszerte még jobban erősítsék. Ezért támogatják a különböző bringás rendezvényeket és felvonulásokat is.

Ehhez kapcsolódva Molnár Anita igazgató azt jelezte, hogy az észak-magyarországi térségben vonzók feltételekkel rendelkeznek a kerékpáros turizmus fejlesztésére. A felmérések szerint a régióban üdülő vendégek közül körülbelül 40 ezren kerékpároznak ezzel is keresik a kikapcsolódást. Kijelentette, hogy jelenleg nincs kidolgozott koncepció a térség kerékpáros turizmusára vonatkozóan, de összefogással és partneri együttműködéssel elkészíthetik.

Szolgáltatási láncra van szükség

Véleménye szerint például a Budapesthez közeli Nógrádban a főleg a mountain bike-os kerékpárosok kerülhetnek előtérbe. Tokajban és Zemplénben viszont a borászati programokhoz kapcsolhatják a bringás turizmust. A Mátra, az ország csúcsának számító Kékessel együtt már előbbre lépett a hegyvidéki kerékpározás fejlesztésében, amit folytatni kell a jövőben is. Fontos, hogy ez a folyamat Bükkben és Aggtelek környékén is megvalósuljon. Ebben a munkában a TDM-ek is jelentős szerepet játszhatnak. Rámutatott, hogy a jövőbeni fejlesztésekkel a kerékpáros vendégéjszakák számát növelhetik.

A ma már terméknek számító kerékpáros turizmus további fejlesztésére elsősorban a megyei forrásokat kell, hogy hasznosítsák az északi régióban is - emelte ki Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke. A fejlesztésekhez viszont érdekszövetségre lesz szükség a szervezetek és a szolgáltatók között. A kerékpáros turisták ugyanis szívesen költenek és jelentős fogyasztók is. Hogy ez megvalósulhasson, szolgáltatási láncolatra van szükségük.Többek között a jó minőségű utakra, túraszervezőkre, térképekre, tájékoztató táblákra, kerékpártárolókra és szervizekre, illetve ajánlott szálláshelyekre és programokra is. Németh Zsolt méltatta a hegyi kerékpáros turizmusban elért mátrai sikereket és ezek folytatására buzdította az érintetteket.

Felső-mátrai tapasztalatok

Közel egy évtizede annak, hogy megalapították a Kékes Kutató Mentő Alapítványt. Erről számolt be Klausmann Viktor elnök. Elmondta, hogy jelenleg 44-en dolgoznak, és speciális eszközökkel mentik a mátrai túrákon sérülést szenvedett turistákat. Szoros kapcsolatban vannak a Mentőszolgálattal, valamint a Katasztrófavédelemmel is. Munkájuk az elmúlt időszakban jelentős eredményeket hozott és továbbra is mindent elkövetnek azért, hogy a turisták védelmét szolgálják. Ezután Prof. Dr.Réthy István Károly Róbert Főiskola tanára, a mátrafüredi Hegyi Sportok Bázisának trénere példákkal illusztrálva beszélt a változó kerékpározási szokásokról.

A fórum további részében vállalkozók osztották meg azokat a tapasztalataikat, amelyeket a Felső-Mátrában a bringás turisták kiszolgálása során szereztek. Szó esett a szálláshelyekről és a szolgáltatásokról. Az is elhangzott, hogy Galyatetőn a Magyar Természetjáró Szövetség irányításával és az Egererdő Zrt. közreműködésével hamarosan megnyitják a turistacentrumot, valamint a felújított kilátót. A kerékpárosokat szolgálva pedig kölcsönzőt, szervizet és őrzött tárolót is létesítenek.

Zárásként Klausmann Viktor bejelentette, hogy közös egyetértéssel létrehozzák a Mátrai Kerékpáros Egyletet. Így a szakmai tudás és az érdek ezen keresztül is találkozhat egymással. Végül egy budakalászi vállalkozás képviselői az étterem melletti parkolóban különleges kerékpárokat mutattak be, amelyeket a fórum résztvevői ki is próbálhattak.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.