hirdetés
hirdetés

Keleti nyitás - földön, vízen, levegőben

A magyar közlekedéspolitika igyekszik hazánk geopolitikai helyzetét kihasználni, ennek érdekében tárgyaltak szakembereink Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár vezetésével a közelmúltban Bakuban.

hirdetés

Az Azerbajdzsán és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom egyik legkomolyabb gátja, hogy a közlekedési lehetőségeink hiányosak, csak többszörös áttételen keresztül bonyolíthatók és ennek a hatásfoka sem kielégítő. Ennek javítására komoly igény lenne egy Baku-Budapest közvetlen légi járatra, mely heti legalább két alkalommal kötné össze a fővárosokat. A személy-, árú- és postaszállítást ez nagyban lerövidítené, emellett komolyabb személyforgalmat is generálna mindkét piacon, mind az üzleti, mind a szabadidős turizmus vonatkozásban. Mindkét területen a tartalékok óriásiak.

A tárgyalások konkrét eredményeként már a nyáron megindulhatna a forgalom, annak ellenére, hogy a jelenlegi nemzetközi légügyi előírások szerint Magyarország csak az EU-azeri légügyi megállapodás után kezdeményezhet bármilyen kétoldalú hivatalos tárgyalást. Azonban a tárgyalófeleknek lehetőségük van az EU eljárás alatt is, „kijelöléses” alapon megindítani a járatokat, melyeket majd később tesznek hivatalossá.

Ugyanez vonatkozik a jelenleg még csak tervezett, az Azerbajdzsánt és a Kaukázust is átszelő, az EU államokból, Magyarországon át, Románián, Bulgárián keresztül haladó és később Kínáig meghosszabbítandó vasútvonal kiépítése ügyében is. Az árucsere- forgalom, valamint a hazánkon áthaladó EU-ba/ból indított vasúti szállítás jelentősen felgyorsulhatna. Az előkészítési stádiumban lévő óriás projektben a magyar részvétel úgy a tervezési, mint a kivitelezési stádiumban garantált lenne.

Az államtitkár szerint itt egy diplomáciai úton továbbvitt kapcsolatra van szükség, melynek alapjaiban a jelenlegi tárgyaláson már megállapodtak. Magyarország szerepe ebben a projektben, egy megfigyelői státusz lenne, mely később nem zárná ki a megvalósításban történő aktív részvételt sem. A megfigyelő státuszban mód lenne az állami és politikai szerepen kívül, a számunkra jelentős közlekedési útvonalnak a 22-el jelzett projektnek a több országot is átszelő kiépítésére. A tranzit- és a célforgalmat is jelentősen felgyorsítaná, hogy Törökországban hamarosan átadásra kerül a Boszporusz tengerszoros alatti alagút is.

Veér Jenő
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk