Kerékpáros túraútvonalak lesznek a Csepel-szigeten

Összetekerünk! címmel regionális zöld turizmusfejlesztési programot indított a Magyar Kerékpárosklub. A program célja, hogy több kerékpáros turista jobb feltételek mellett, eddig kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeket fedezhessen fel. A Magyar Kerékpárosklub ezért többek közt a Csepel-szigeten is új kirándulóútvonalakat jelöl ki, valamint felhívja a döntéshozók figyelmét a kerékpáros turizmusban rejlő kiaknázatlan gazdasági lehetőségekre, az infrastruktúra fejlesztésének fontosságára.

A Magyar Kerékpárosklub olyan túraútvonalak kijelölését vállalta Debrecen, Székesfehérvár és a Csepel-Sziget régiójában, melyek népszerűbbé válásával fejleszthető a helyi turizmus és gazdaság, valamint erősödhet a civil- illetve üzleti szervezetek érdekérvényesítő képessége.

A Csepel sziget, mint a program egyik kijelölt helyszíne, jelenleg kevésbé ismert a kerékpáros turisták körében, noha természeti és kulturális értékekben gazdag, és kisebb fejlesztésekkel könnyen népszerű célpont lehet akár a főváros, akár a környező, vagy helyi települések kikapcsolódásra vágyó lakói között.

A tervezett útvonal mentén olyan látnivalók találhatóak, mint a szigetszentmiklósi a Csepel Autó- Gyártmánymúzeum, az Emese Park, Ráckevén a Tűztorony-kilátó, a Hajómalom, az Aqualand Thermálfürdő és Élménystrand.

A tavasszal kijelölésre kerülő útvonal mentén meglátogatható a szigetbecsei André Kertész Múzeum és a sziget déli csücske a tassi zsilippel együtt.

Az útvonal érinti Lóréven a Zichy kápolnát, illetve számtalan szabadstrandot, kiváló horgászhelyeket és szinte érintetlen szépségű dunaparti területeket. Az útvonal a fővárosi Gubacsi-hídtól indul és a következő településeket érinti: Szigetszentmiklós, Majosháza, Ráckeve, Szigetbecse, Tassi-zsilip, Makád, Lórév, Ráckeve, Szigetszentmárton.

A tervezés során fontos szempont volt, hogy családoknak is könnyen teljesíthető útvonal kerüljön kijelölésre. Ezt segíti, hogy a csepeli HÉV-re Ráckevén és Szigetszentmártonban is felszállhatunk, illetve Lórévnél a Dunán átkelve könnyen elérhető az Adonyi vasútállomás.

A program 2015. nyár eleji indulásának első lépéseként a Magyar Kerékpárosklub Dél-pesti területi szervezete, az SZTK Riders, és a Wekerlei Társaskör kerékpárosai közösen mérték fel a Csepel-sziget térségét, melyhez nagy segítséget nyújtottak a Szigetszentmiklósi TDM és a Ráckevei Tourinform munkatársai.

A Magyar Kerékpárosklub a program sikere érdekében további együttműködő szervezetek, intézmények, vállalkozások csatlakozását várja. A problémafelméréssel és megoldási javaslatok elkészítésével töltött szakaszt követően a Magyar Kerékpárosklub szakembereinek bevonásával kezdődött meg a túraútvonalak tervezése. A társszereplőkkel közösen felvettük a kapcsolatot az önkormányzatokkal és döntéshozó szervekkel az útvonalak hivatalos kijelölésének céljából. A program megvalósításába Ráckeve és Makád önkormányzata, valamint az Magyar Turizmus ZRT Budapesti Marketing igazgatósága is bekapcsolódott.

A program a Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs Alapítvány segítségével valósulhat meg. Projekt azonosító: NCTA-2014-10906-E.

Túraútvonal: 


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.