Last minute-dömping lesz idén?

A brit Thomas Cook utazásszervező iroda szerint idén az utasok jóval később döntenek az üdülésüket illetően, mint korábban.

A Thomas Cook véleménye szerint a turisztikai iparág jelenlegi piaci helyzete meglehetőségen ingatag és sérülékeny, és a közeli jövőben az is marad. Az utasok jelentős része elkerüli azokat a területeket, ahol potenciális veszélytől tart, illetve sokkal később határozzák el magukat a desztinációt illetően, ami a last minute foglalások számának megugrását vetíti elő.

Az utazási iroda úgy nyilatkozott, hogy a spanyolországi úti célok iránt megnőtt a kereslet, egyes észak-afrikai és törökországi desztinációkba azonban kevesebben foglalnak. Egyre többen foglalás érkezik továbbá olyan távoli országokba, mint az Egyesült Államok vagy Kuba.

A Thomas Cook legutóbbi kimutatásából kiderül, hogy a téli szezon úgy alakult, ahogy várták: csomagjaik 90%-át értékesítették, ami az előző év azonos időszakához képest 2%-os visszaesést jelent.

A 2016-os nyári szezonra egyelőre a csomagok 40%-a kelt el, a foglalások száma alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor.

Peter Fankhauser, az utazásszervező elnök-vezérigazgatója elmondta: „A Thomas Cook ebben a bizonytalan piaci környezetben is tovább üzemel. Tudjuk, hogy az utasok nyaralni akarnak, de azt is látjuk, hogy sokan későbbre halasztják a foglalást, mert alaposan átgondolják az opciókat.”

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, a magyar kiutazási piacra is a kivárás jellemző. Horvátország, Görögország és Bulgária biztos befutónak látszik az idén, ugyanakkor nagy a bizonytalanság, az utasok jó része last minute ajánlatokban bízik. Hogy lesz-e akciódömping, az csak a következő hónapokban derül ki. Kattintson ide a részletekért és az idei charternaptárért!

Forrás: BBC


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.