Legendák a levegőben és MALÉV retró

A nagy sikerű „Legendák a levegőben” címet viselő repülőnapot immár negyedik alkalommal rendezik meg, ezúttal a Budaörsi Repülőtéren szeptember 28-29.-én. A találkozó az idén a „földi dolgok és légi emberek” gondolatának jegyében zajlik.

Kétnapos lesz a Budaörsi repterére szervezett Legendák a levegőben 2013 repülőnap és MALÉV „retró”. Az ország egyik legszebb fekvésű repülőterére várják mindazokat, akik a repüléssel hivatásszerűen, vagy hobbiból megismerkedtek, és azokat is, akik most akarnak belekóstolni a légi élményekbe.

A „földi dolgok” nem is olyan régen nem kímélték (az idén lenne 68 éves) MALÉV társaságot, de a repülőnap jó alkalom arra, hogy a cég korábbi dolgozói összejöjjenek, emlékezzenek a múltra és tervezzenek a jövőre. Emellett persze számos MALÉV- es „retro” relikvia is kiállításra kerül. A „volt” nemzeti légitársaságon kívül Magyarországon több ezren vannak, akiknek a repülés mindennapi feladat, hobbi, esetleg hivatásszerű elfoglaltság így a program a családoknak, a nagyközönségnek is érdekes lesz.

Az első nap a múltat, a legendák idejét idézi de, felszállnak a mai kiválóságok: műrepülők, vitorlázók és sárkányrepülők. Tervek közözött szerepel, hogy bemutatót tart Nádas Tamás műrepülő világbajnok, látható lesz a hazai polgári légi közlekedés első, legendás PO–2-es géptípusa és Kánya típusa. Farkas Bertalan újra repül, ezúttal rövid repülést hajt végre Nádas Tamás világbajnokkal Budaörs légterében.

Itt mutatkozik be a nagyközönségnek a Magyar repülés új formációja a Hungarian Tricolor!

A repülőnap vendége a Guiness-rekorder Mészárovics György magyar ejtőernyős is. Ezen kívül repülőgépmodell-bemutató, izgalmas sárkányrepülő bemutató is zajlik a levegőben. A „légi ászok” bemutatója mellett a földön katonai „oldtimer” bemutató lesz, a szerencsések pedig beülhetnek egy MIG 21-es vadászgép pilótafülkéjébe, emellett családi programok, izgalmas vetélkedők teremtenek méltó, vidám hangulatot.

A programokkal összehangoltan zajlik a sétarepültetés, a két nap alatt Budapest és Budai hegyek felett hosszabb-rövidebb légi sétákat lehet tenni a legendás és a jelenkor gépein.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.