Lélegzetelállító korallzátonyokra repít a Wizz Air legújabb járata

Ezúttal Egyiptom mesés tengerparti szakaszairól ismert városába, Hurghadába juttatja el utasait a légitársaság Debrecenből, megfizethető áron.

Az első gép október 29-én száll fel. A Wizz Air weboldalán és mobilapplikációjában mától elérhető a jegyvásárlás az új útvonalra.

A Wizz Air október végétől kezdve hetente két járatot indít Debrecenből az egyiptomi Hurghadába. A járatok csütörtökönként és vasárnaponként közlekednek majd a téli szezonban. Az üdülőváros a Vörös-tenger partján, Egyiptom fővárosától, Kairótól 450 km-re fekszik.

Hurghada a tapasztalt és kezdő búvárok kedvenc helyszíne, hiszen többek között káprázatos korallzátonyairól, valamint a környező, lélegzetelállító szigetekről híres, amelyek a turisták számára hajóval is megközelíthetők.

„Hurghada egy visszatérő új járat a Debrecen Nemzetközi Repülőtér életében, mely utoljára 2019-ben volt elérhető és igen nagy népszerűségnek örvendett. Öröm számunkra, hogy a Wizz Air kínálata ezúttal egy olyan üdülőjárattal bővül Debrecenből, mely a téli menetrendben válik elérhetővé és repíti el az utazni vágyókat a Vörös-tenger partjára” – mondta Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője.

„Mindig öröm olyan újonnan induló járatról beszámolni, amelynek köszönhetően messzi és egzotikus tájakra repíthetjük el utasainkat. Mivel Egyiptom jól láthatóan egy rendkívül népszerű úti cél, már a negyedik járatunkat indítjuk ebbe az országba – így már közel 190 000 jegyet kínálunk Egyiptom különböző pontjaira hazánkból. Emellett azzal is szeretnénk minél több utazni vágyó számára elérhetővé tenni ezeket a csodálatos desztinációkat, hogy megfizethető áron biztosítjuk a jegyeinket egyiptomi járatainkra is” – mondta Trubek Zsuzsa, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.

Forrás: Wizz Air


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.