Magyar dizájn (is) az Air Malta új arculata

Ritka pillanat, ha az embert olyan mértékben engedik egy be egy repülő aurájába, hogy a hasa alján lévő feliratot olvashatja. Mi megtettük pénteken, amikor a Air Malta flottájának új festését vettük górcső alá. A 2012 júliusában a világ elé tárt dizájnnal máltai gép másodjára járt a Ferihegyen.

Nos, amit nem lehet egyből nem észrevenni, hogy a miniállam égi fuvarosa a politikai korrektség jegyében nem csak magára az állam nevére utal, hanem a „The airline of the Maltese Islands” felirattal a máltai szigetek légitársasága. A tágabb földrajzi meghatározás folytatásában azért mégis erős visszautalás áll a törzsön gigantikus „malta” név alakjában. És igen, a gép hasán is van mit bámulni: itt a légitársaság honlapjára terelő airmalta.com felirat virít, melyre vélhetően nem csupán a repülőgép spotterek egy különös alosztálya, a contrail fotósok, avagy a gépeket utazó magasságon fényképezők figyelnek fel.

Meglehet, az új festés vegyes érzelmeket

váltott ki mind a máltai, mind pedig a nemzetközi utazóközönségből, üzenete egyértelmű. Akár egy máltai festa, olyan színkavalkádban igyekszik visszaadni minden, a szigetekre jellemző árnyalatot. A továbbra is - akár az ország zászlójában - domináns piros az életet igenli, melyet, hogy azért a repterek forgalmi előtereseit ne vadítsa meg teljesen egy hosszabbra nyúlt forduló alatt, különféle motívumokkal tarkítottak diszkréten. Így került a függőleges vezérsíkra a máltai csipke mintája. A Comino szigete melletti Kék Lagúna azúrja adja egy olyan V-forma egyik szárát, melynek folytatása már inkább hajaz a delelő Nap sárgájára, de akár a máltaiak méltán kedvelt sörének, a Cisk-nek sárga dobozát is megidézi.

A derék máltaiak közül többen nehezményezték, hogy országuk szimbóluma, azonosító jele, a máltai kereszt, a korábbihoz képest kissé csonkolt állapotban került vissza a függőleges vezérsíkra. Vehetjük úgy, hogy játékosan nyitva hagyja a szemlélő számára a kereszt képzeletbeli meghosszabbítását.

Mára talán megbékélt az új dizájnnal az Air Malta pilótáinak szakszervezete is. Kevésbé a szín- és formavilággal volt bajuk, annál inkább a dizájnolás 1,9 millió eurós költségével. A máltai sajtó tudósítása szerint 400 ezer eurót kóstált az új külső, míg további 1,5 milliót a 10 gép átfestése. Elégedetlenségük oka, hogy a külcsín változását megelőző héten a vezetőség bejelentése szerint a 2012-ben 30 millió eurós veszteséget termelő Air Malta-nak erre kellett volna a legkevésbé költenie. 

A vezetőség azonban úgy látja:

az új külső a belső megújulás jele is. A szinte teljesen a máltai állam kezében lévő cég vezetése úgy döntött: nem engedik veszni a sziget gazdaságának motorját képező légitársaságot és az évtized elejére megsokasodó pénzügyi gondjait az Európai Bizottság által is jóváhagyott, 130 millió eurós tőkeinjekcióval oldja meg. A bizottság kimondta az áment, ám az Air Malta-nak komoly átalakításon kell átmennie, úgy, hogy 2014-re nullszaldós legyen, egy évre rá pedig nyereséget termeljen a Málta függetlenné válásakor indult cég. Peter Davies vezérigazgató, az ATW Online repülés szakportálnak nyilatkozva elmondta: már a 2012-es 30 milliós veszteség is javulás az egy évvel korábbihoz képest, idén pedig ennek a fele várható.

Az élet tartogat meglepetéseket:

az újramárkázás és arculati tervezés menedzselésére 2011 októberében szakmai érdemeit elismerve Kecskés Melindát kérte fel a vállalat vezetése. Kilétét találgattak akkor a kinevezésről beszámoló Times of Malta fórumán az olvasók. Az Air Malta „rebrandingjét” levezénylő Kecskés Melinda egyike azoknak, akikkel Váradi József, miután 2003-ban Malév-vezéri posztjáról távozni kényszerült, megalapította a Wizz Air-t. A Váradi által a Malévtól áthozott Kecskés tervezte a Wizz Air megjelenését is. Ugyanezen a fórumon persze néhányan abban sem voltak biztosak, hogy a Wizz Air egyáltalán létezik. Kétségeiket minden bizonnyal eloszlatja, amikor Kecskés Melinda egykori cégének gépei bő egy hónap múlva megjelennek Luqa repülőterén. 

Bár a Wizz Air megjelenése megváltoztatja az útvonalon az erőviszonyokat, az Air Malta-tól úgy értesültünk, a légitársaságnak nincs miért aggódnia, a jellemzően inkább csomagként értekesített máltai nyaralásokhoz a hazai utazásszervezők egy kivétellel továbbra is az Air Malta-n block seat-elnek a júniustól hetente kétszer is közlekedő Airbus A320-ason. Hely pedig van, mivel a budapesti vonalon a 180 ülés mindegyike turista osztályú. Ez nem azt jelenti, hogy az Air Malta-n nincs business osztály; csupán a magyar forgalom legkevésbé sem üzleti jellege nem bírná eltartani. Bár kétórás a járat, az Air Malta kitesz magáért; a hálózati légitársaságok fapadosodásának idején az ember különös bánásmódként éli meg, ha a turistán is kap szendvicset, üdítőt, kávét, nem kell fizetni a feladott poggyászért, a reptéri check-in-ért. 


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.