Másodjára Furmint Napok Köveskálon!

A nagy sikerű 2018-as debütálást követően idén is megrendezésre kerül a Furmint Napok Köveskálon! Furmintra hangolt menüsor, érdekes szakmai előadások, beszélgetések és az ország legizgalmasabb Furmintjai várnak minden kedves érdeklődőt a gasztrofaluként elhíresült balatoni településen.

Helyi vendéglátósok – Pálffy Pince, Mi a Kő, Káli Kövek, Káli Art Inn, Kővirág – összefogásából született meg a Köveskáli Furmint Napok ötlete, amely immár második alkalommal kerül megrendezésre február 22-24 között. Az esemény nemcsak a balaton-parti Furmintokra szeretné felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy az egész nyáron teltházzal üzemelő Köveskál télen is nyitott ajtókkal és meleg vendégszeretettel várja a kirándulókat. Míg pénteken a rendezvényre meghívott borászok zárt ajtók mögött kóstolják egymás legkitűnőbb Furmintjait, a közönség a Káli Art Inn, a Kővirág, illetve a Mi a Kőben kezdheti meg az ismerkedést a térség legjelentősebb Furmintjaival. A gasztronómiai élmények mellett pedig a helyi Művelődési Ház Lakásszínházzal várja az extravagancia kedvelőit.

Az éttermekben, valamint a falu két végében található pincészeteknél – Káli Kövek és Pálffy Pince – másnap folytatódik a kötetlen borozás illetve falatozás. Emellett pedig mindazok számára, akik időben bebiztosítják a helyüket, a szervezők izgalmas beszélgetésekkel is készülnek. Az első műsorsávban a balatoni Furmintokról lehet meghallgatni a borrégió legjelentősebb Furmint-termelőinek előadásait, ezután pedig olyan érdekes témák kerülnek napirendre, mint a Furmintból készült pezsgő vagy a fajta házasíthatósága, de bepillantást nyerhetünk a Furminttal is foglalkozó borásznők életébe is. Az előadásokra jegyek a készlet erejéig kaphatóak.

Érdemes szállást foglalni a faluban vagy a környéken, hiszen a szervezők vasárnapra is készülnek érdekes programokkal. Az éttermek kínálata közül lehet választani brunchot vagy akár pezsgős gourmet reggelit is, aki pedig szívesen indítaná egy kis testmozgással a napot, dűlőtúra keretein belül kerülhet közelebb a szőlőtermesztés szépségeihez.


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.