Még több Emirates-járatpár Budapestre

A légitársaság október 31-től az eddigi heti négyről heti ötre növeli járatai számát.

Az Emirates október 31-től heti ötre növeli Budapest- Dubaj között közlekedő járatai számát, illetve módosítja menetrendjét az átszálló és a Dubajba érkező utasok kényelme érdekében, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson az utazások tervezéséhez a légitársaság hálózatán belül elérhető több mint 120 úti célra.

Az új járat szombatonként repül, kiegészítve a már meglévő hétfői, szerdai, pénteki és vasárnapi járatokat.

Mint közleményükben kifejtik, mind az öt járatuk esetében visszaáll a napközbeni közlekedésre: az EK112-es számú járat Budapestről 15 óra 10 perckor indul és helyi idő szerint 23 óra 20 perckor landol Dubajban. Visszafelé az EK111-es számú járat helyi idő szerint 10 óra 35 perckor száll fel és 13 óra 35 perckor érkezik Budapestre. A Budapest-Dubaj útvonalon a szélestörzsű Boeing 777-300ER típusú gép teljesít szolgálatot.

A légitársaság azon utasai, akik Dubajba látogatnak vagy átszállnak Dubajban, a világkiállítás ideje alatt bármikor ellátogathatnak az Expo 2020-ra, hiszen minden Emirates repülőjegy mellé ajándék Expo napi belépő jár. Emellett az Emirates utasai beszállókártyájukkal ingyenesen látogathatják a Dubai Frame-et, a város egyik legkedveltebb látványosságát, ahonnan páratlan kilátás nyílik a metropoliszra. 

Forrás: Flow pr


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.