Megérkeztek Budapestre a koreai turisták az Asiana Airlines járatával

Péntek éjjel landolt Budapesten a koreai Asiana Airlines első repülőgépe, egyben hivatalosan is az első közvetlen járat, ami Magyarországot és Dél-Koreát köti össze. Az Asiana, ami a második legnagyobb légi szolgáltató Koreában, a nyári csúcsszezonban közlekedik Budapestre heti egy alkalommal. A járat elindításáért a Budapest Airporttal közösen dolgozott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Turisztikai Ügynökség is.

Először landolt péntek éjjel, 22:25-kor az Asiana Airlines Boeing 777-200ER típusú óriásgépe, ami az első közvetlen járatot teljesítette Budapest és Szöul között. Az új járat elindítását még áprilisban jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Budapest a legelső közép-európai város a dél-koreai légitársaság térképén, Európán belül pedig a hatodik desztináció. Az Asiana repülőgépe összesen 262 utast szállíthat a fedélzetén és kb. 12 óra alatt teszi meg a Szöul-Budapest utat.

Az Asiana járatai egyelőre augusztus végéig heti egy alkalommal közlekednek majd charter formájában, vagyis koreai utazásszervezők csomagban értékesítik a járat ülőhelyeit. Az előzetes várakozások szerint különösen népszerű lesz a szolgáltatás, hiszen Magyarországon az elmúlt öt évben megtriplázódott a koreai látogatók száma, így 2015-ben már meghaladta a 100 ezres létszámot. A légi utasok esetében 10%-kal nőtt az ázsiai országból érkezők száma az elmúlt évben, vagyis a legtöbben még most is buszokkal érkeznek Magyarországra valamilyen európai körút során. Éppen ezért fontos előrelépés a közvetlen járat, hiszen a kinti utazási irodák kifejezetten Magyarországot, mint célállomást adják el, ami elsősorban a hazai turizmus számára jelent hasznot.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elmondta, „továbbra is azért dolgozunk, hogy szélesítsük a kínálatot Budapesten és reméljük, hogy a közeljövőben a charter szolgáltatást felválthatják a menetrend szerinti járatok. A turisztikai kereslet hazánk iránt nagyon magas, ráadásul Magyarországot és Dél-Koreát gazdasági téren is erős szálak kötik össze, hiszen több koreai nagyvállalat jelentős szereplője a hazai feldolgozóiparnak. Ennek köszönhetően a légiáru-forgalom is kiemelkedő a két ország között, köszönhetően az olyan nagyvállalatok befektetéseinek, mint a Samsung, vagy a Hankook.”

Az Asiana Airlines Dél-Korea második legnagyobb légi fuvarozója, 2014-ben 17,3 millió utast szállítottak, legfrissebb járathálózatuk pedig 26 ország 98 repülőterére terjed ki. Az Asiana Airlines flottájában 72 utasszállító repülőgép van, köztük a jelenleg legnagyobbnak számító Airbus A380-as, emellett 11 teherszállító, amik főként a Boeing 747-es különböző változatai. A koreai légitársaság 2003 óta a Star Alliance légitársasági szövetség tagja.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.