Megmutatjuk Magyarországot - az Év Utazója szemével

Dobos Judit, vagyis Jucus túl van az első két, élményekkel teli hét „megpróbáltatásain": a Nyugat-Dunántúl különleges kincseinek a felfedezését követően a Balaton felé vette az irányt. Élményei messze túlmutatnak a szokványos utazások során megtapasztalhatókon: olyan helyeket és programokat mutat meg, amelyek arra ösztönzik (nemcsak) kortársait, hogy a nyomába szegődjenek és ők is átélhessék e nem mindennapi kalandokat.

Nyugat-Dunántúl

Jucus, az Év Utazója a Nyugat-Dunántúlon kezdte meg 10 hetes kalandos utazását. Az erről készült videóból kiderül merre járt, mit csinált és kivel találkozott. Pannonhalmán bort kóstolt és megtudta mit jelent a hemina, Zalaegerszegen csúszdázott, az Őrségben lovaskocsizott és betekinthetett a tökmagolajütés (sajtolás) rejtelmeibe, Lipóton kenyeret sütött, Szigetközben kenuzott, Lentiben kisvasutazott, golfozott Bükfürdőn, majd járt a Kristály Toronyban és Sopronban a VOLT Fesztiválon, ahol népi táncolt. A győri Mobilis Látogatóközpontban tűzbe tette a kezét, majd a belvárosban beverte a szöget. Csupa izgalom az élete kísérője, Tokár Tomi mellett, aki nemcsak hogy átsegíti az akadályokon, de egyből a mélyvízbe dobja…

http://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/ (Országjárás egymillióért...)

A VOLT Fesztiválon kipróbált néptánc szimulátor egyébként a Magyar Turizmus Zrt. új nyári attrakciója, mellyel szórakozva tanulhatunk néptánc kultúránkról. Valamennyi nagy fesztiválon megtalálható, hivatalos programhelyszínként, gotohungary néven. Legutóbb a Balaton Soundon, majd a Szigeten is találkozhatunk vele. Minden helyszínen naponta 14.00 és 22.00 óra között állnak rendelkezésre a Magyar Turizmus Zrt. munkatársai az ország turisztikai attrakcióinak bemutatásával.

Balaton

Keszthelyen, a Festetics kastélyban igazi kuriózumnak számít a Huszárkiállítás és a Pálmaház, de különleges élményt jelent a kerti vasútpálya kipróbálása is a Vadászati Múzeum és Történelmi Modellvasút Kiállítás parkjában. Nem maradhatott ki az Év Utazója élményeinek sorából a borkóstolás sem, méghozzá a kastély XVI. században épült ódon pincerendszerében található Balatoni borok házában. Vonyarcvashegyen már egy kicsit pörgősebb volt a program: itt próbálta ki Jucus és kísérője Tomi a felnőtt játszóteret és a vízisípályát, majd bringázás következett. Pihenésképpen, kicsit lazábbra vették a tempót és bejárták a Szigligeti várat, majd megcsodálták a Balatonfüredi Reformkori városrészt.

 Kóstoltak már bort elektromos vitorlás hajón? Az Év Utazója most ezt is kipróbálta a VinCE fesztivál szervezésében. Ami ezután következett: Kékszalag vitorlásverseny, lélegzetelállító mutatványok a csopaki Fun Beach Parkban, Tihanyi Apátság, majd elmerülés a Tihanyi Levendulaház csodáiban, Stand Up Paddle, majd a várva várt Balaton Sound! Siófokon Víztorony, Szentkirályi Oxigénbár és Samsung Élményközpont a 360 fokos lélegzetelállító balatoni körpanorámával. S ha az izgalmakból még nem elég: krokodilok és teknősök a balatonszárszói Krokodil Zoo-ban…

Közben szinte el is felejtettük, hogy a Balatonnál strandolni is lehet?

Az Év Utazója balatoni élményeiről minden szónál többet elárul ez a videó felvétel: http://evutazoja.hu (Nagy Korty a Balatonból)

Judit tíz héten keresztül járja Magyarországot és teszteli a pörgésre vágyóknak összeállított, kalandos programokat. Minden héten másik belföldi turisztikai régióba látogat el, utazása során háromfős profi stáb kíséri. Az általuk összeállított 8-10 perces anyagok hetente jelennek meg a Travelo, az Indavideo és az Index oldalain.

Jucus beszámolói a www.evutazoja.hu oldalon is követhetők. Az adott heti programokat élőben is megosztják az Év Utazója Facebook oldalon, Instagramon, illetve Foursquare-en.

Július 17. és 20. között a Dél-Dunántúl, július 22-től pedig Budapest és környékének a felfedezése következik, meglepetés vendégszereplőkkel!

A nemzeti turisztikai marketingszervezet mérföldkőnek tekinti az Y generáció médiafogyasztási szokásaihoz igazodó új kommunikációs csatorna használatát. A '80-as, 90-es évek szülöttei jellemzően előnyben részesítik az online felületeket a tájékozódáskor és utazásaik szervezése során, a nekik szóló, intenzív audiovizuális ingert jelentő tartalmak hatékonyabbak a belföldi utazásra ösztönző üzenetek célba juttatásához.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.