Megnyílt a 45. Utazás Kiállítás

A budapesti Hungexpón megkezdődött a magyar és nemzetközi utazási szakma hagyományos tavaszi seregszemléje 34 ország és 100 kiállító részvételével.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tihanyi Klára, a Hungexpo stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója köszöntötte a résztvevőket és elmondta, hogy 45 éve rendezték meg először az első kiállítást, amelynek azóta sem változott alapvető üzenete: a kalandvágy és a felfedezés örömének kielégítése. Akkor még csak néhány, ma már 34 ország, több mint 100 kiállítója vesz részt rajta. Az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak az utazási szokások, az internetes foglalási portálok felváltották a katalógusokat, és a négynapos szakmai seregszemle nem pusztán az információgyűjtés, hanem elsősorban az emberi kapcsolatok, találkozások, baráti beszélgetések helyszíne lett. A szakember hangsúlyozta, hogy míg néhány évtizede az országhatár átlépése jelentette kalandvágyat, ma önmagunk hatásainak átlépése és a fenntarthatóság jelentik az üzeneteket.

Bringa, kultrúra, fesztiválok

Hozzátette, hogy büszkék idei legnagyobb újdonságukra, hogy létrehozták az E-bike teszt and show kiállítást, amelynek keretében egy 3000 négyzetméteres tesztpályán ismerhetik meg a látogatók az e-kerékpározás élményét. Tihanyi Klára köszöntötte a külföldi díszvendéget is Madagaszkárt, amely a Forbes magazin szerint az Indiai-óceán egyik legnépszerűbb úti célja évek óta. Öröm volt a Hungexpo számára, hogy elfogadták a felkérést és 150 négyzetméteres standjukon különleges kóstolókkal is várják a vendégeket. A belföldi díszvendéget, a Balaton Bike 365-öt is megemlítette az igazgató, amelynek célja, hogy teljeskörű információt nyújtson és szolgáltatásokat ajánljon a magyar tengert és környékét kerékpáron felfedezni vágyók számára. Idén először kulturális díszvendéget is választottak, a Liget Projeket, amelynek célja, hogy felrajzolja Budapestet a kihagyhatatlan kulturális desztinációk térképére. Új kiállítóként szerepel egy Fesztiválsziget stand is, amely olyan nemzetközi és országos vonzerejű fesztiválokat vonultat fel, mint a Balaton Sound, a Gourmet Fesztivál, Sziget Fesztivál és Művészetek völgye.

Madagaszkár intenzív kampányba kezdett
A külföldi díszvendég Madagaszkár turisztikai minisztere, Randriamandranto Joel elmondta, hogy nagy megtiszteltetés, hogy a turizmus fellegvárában és az örökség városában, ebben a kivételes szépségű városban mondhat beszédet. „Első alkalommal szerepelünk a kiállításon, de az országaink közötti régi kapcsolat a 18. századig, Benyovszky Móricig nyúlt vissza, aki fontos személyiség hazánk történetében, három városunkban is utcát neveztek el róla. Termékeink, kínálatunk összhangban van azokkal az értékekkel, amelyeket a jószándékú, humanista gondolkodás meg kíván őrizni. Segítjük az ország iránt érdeklődő utazásszervezőket, hogy minél jobban megismerhessék turisztikai termékeinket. Tavaly október 20 nemzetiség számára szerveztünk tanulmányutat, magyar részről 5 utazásszervezővel. Promóciós akciót is folytatunk a potenciális küldőpiacainkon, az Utazás Kiállításon is jelenlévő delegációnk szívesen segít azoknak a viszonteladóknak, akik részt vennének a következő tanulmányutunkon” – hangsúlyozta a miniszter és hozzátette, hogy kalandturizmusáról is ismert szigetországuk most a réstermékek irányába mozdul el és a biológiai sokszínűség mellett a strand-, luxus- folyami-, sport-, búvár- és túraturizmusra is fókuszálnak. Egy híres madagaszkári séf prezentációjában a helyi specialitásokat is megismerhetik a szigetország standján a kiállítás látogatói.

Egész évben Balaton
Princzinger Péter, az MTSZA és a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a Balaton turizmusa tavaly visszatért a járvány előtti kerékvágásba. A közel 3 millió vendég, közel 9 millió vendégéjszakát produkált, amelyeknek háromnegyede 15 településen keletkezett, zömmel júniusban, júliusban és augusztusban. 10-ből 9 ember azonban még ma is nyári fürdőzőhelynek tekinti a Balatont. A Balaton Bike 365 ezen a koncepción igyekszik változtatni, hogy a többek között kerékpáros infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően egész éves úti célként tekintsenek az emberek a legnagyobb tavunkra.

Újabb épületek születnek

Dr. Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest vezérigazgatója kiemelte, hogy a világ legjelentősebb rekreációs térfelújításának is tekintett projektjük keretében olyan épületeket terveznek, amelyek külsejükben és kulturális tartalmaikban egyaránt olyan vonzóak tudnak lenni, amelyeket a világ minden pontjáról érdemes felkeresni. A tömegeket vonzó, többszörös nívódíjas Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum után a Pritzker-díjas japán SANAA építésziroda tervei alapján épül fel majd az Új Nemzeti Galéria, az egykori közlekedési múzeum helyén pedig a Magyar Innováció Háza.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.