Megszűnik a schengeni vízumkényszer a moldovaiakkal szemben

Hétfőtől nem kell vízum azoknak a moldovai állampolgároknak, akik biometrikus útlevél birtokában három hónapnál rövidebb időre szeretnének beutazni a schengeni övezetbe - erősítette meg vasárnap az Európai Bizottság.

A Keleti Partnerségben részt vevő országok közül Moldova az első ország, amellyel szemben az Európai Unió eltörli a vízumkényszert. Az erről szóló rendeletet márciusban fogadta el a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács.

Megtették a szükséges lépéseket a korrupció ellen

Az EU öt évvel ezelőtt vállalt kötelezettséget arra, hogy a Keleti Partnerség országaival szemben eltörli a vízumkényszert, amennyiben ezek az országok megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek. Moldovával 2010-ben indult meg erről a párbeszéd, és a vízumkényszer eltörlése azt követően valósulhat meg, hogy az EU megállapította, Chisinau megtette a szükséges lépéseket a korrupció ellen.

Az ukrajnai helyzet felgyorsította a folyamatot

Az Európai Unió az Ukrajnában kirobbant konfliktusra válaszul döntött úgy, hogy felgyorsítja Moldova és Grúzia közeledési folyamatát az unióhoz. Az uniós állam- és kormányfők legutóbbi tanácskozásukon arról döntöttek, hogy legkésőbb júniusban aláírják a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt Chisinauval és Tbiliszivel.

Mindkét ország évtizedek óta befagyott, posztszovjet konfliktusoktól terhes. Grúzia területének egy részén létrejött a Moszkva és még pár állam által elismert Abházia és Dél-Oszétia. Ez utóbbiért Grúzia és Oroszország 2008-ban háborút is vívott. 

Moldova keleti részén, a Dnyeszter-folyó és az ukrán határ között pedig a még Moszkva által sem elismert Dnyeszter Menti Köztársaság helyezkedik el. Az "ország" területén orosz csapatok, Moszkva szerint hivatalosan békefenntartók állomásoznak, a terület félmillió lakosának pedig mintegy 30 százaléka orosz nemzetiségű. A NATO márciusban olyan területként említette a Dnyeszter Menti Köztársaságot, amelyet a Krímhez hasonló módon célpontként szemelhet ki magának Oroszország. 

A Dnyeszter mentén élők jelentős többsége Oroszországra szavazott

2007-ben, egy, az EU által el nem ismert népszavazáson a Dnyeszter mentén élők 97 százaléka a Moldovától való elszakadásra és az Oroszországgal való "szabad társulásra" szavazott. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ítéletében kimondta, hogy az orosz csapatok jelenléte miatt a Dnyeszter Menti Köztársaság valójában orosz ellenőrzés, de legalábbis döntő orosz befolyás alatt áll.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.