Most már biztos, hogy megszűnnek a roamingdíjak az EU-ban

Elfogadta az Európai Parlament kedden azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében kevesebb mint két év múlva megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, és amelyben meghatározták a netsemlegesség szabályait.

A roamingdíjak két fázisban tűnnek el. 2016. április 30-tól egy perc beszélgetés és egy megabyte adatforgalom után legfeljebb öt centet számolhatnak majd fel a szolgáltatók, SMS-enként pedig legfeljebb két cent lehet a roamingdíj. Ezek a díjak pedig 2017. június 15-én végleg eltűnnek.

Az új szabályok annyi kibúvót adnak a szolgáltatóknak, hogy ha bizonyítani tudják, hogy a roamingdíjak megszűnésével kapcsolatos költségeket nem tudják fedezni, és emiatt kénytelenek lennének a belföldi tarifákat emelni, akkor a hírközlési hatóság a kivételes körülményekre tekintettel engedélyezhet minimális felárat a költségek fedezésére, de a hatóság ezt akár el is utasíthatja.

A jogszabály a visszaélések kiküszöbölésére is ad némi lehetőséget a szolgáltatóknak. Bizonyos esetekben, ha ilyet észlelnek, felszámíthatnak egy alacsony összegű barangolási díjat, de ez sem lehet magasabb a jelenlegi roamingdíjak maximumánál. A pontos részleteket a későbbiekben dolgozza majd ki az Európai Bizottság és a távközlési hatóságok.

Az elfogadott csomagban lefektetett netsemlegességi szabályok célja, hogy az internetszolgáltatók ne tehessenek különbséget a különféle szolgáltatások között, ne blokkolhassanak vagy lassíthassanak bizonyos tartalmakat, appokat, szolgáltatásokat attól függően, hogy ki a feladó és a fogadó fél. Egy mobiltársaság, amely internet-hozzáférést is biztosít, például elvben nem blokkolhatja majd az olyan internetes telefonálást lehetővé tévő appokat, mint a Skype vagy a Viber, illetve azt sem szabhatja meg, melyik internetes zeneszolgáltatás használatát támogatja. A netsemlegesség előírásaitól csak bírósági határozat, törvényi felhatalmazás, illetve a hálózat túlterhelése vagy hackertámadás esetén lehet majd eltérni.

"Ha mégis be kell avatkozni az adatforgalomba, akkor a lépéseknek átláthatónak, megkülönböztetés-mentesnek és arányosnak kell lenniük, és nem tarthatnak a szükségesnél tovább" - tudatta az EP.

A szolgáltatóknak arra továbbra is lesz lehetőségük arra, hogy különszolgáltatásokat, például egyes szolgáltatások igénybevételéhez gyorsabb internetkapcsolatot kínáljanak, de mindez nem mehet az internetszolgáltatás általános minőségének rovására.

Az új szabályok emellett azt is kimondják, hogy az internetszolgáltatóknak tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket a hirdetésben szereplővel szembeni tényleges le- és feltöltési sávszélességről, és ha a későbbiekben ahhoz képest jelentős eltérés tapasztalható, akkor a felhasználó kompenzációra, kárpótlásra jogosult, de akár a szerződést is felmondhatja.

A Fidesz-KDNP EP-küldöttsége közleményt adott ki, tudatva: megszavazták a roamingdíjak eltörlését. A barangolásért kiszámlázott összeg szerintük eddig a személyek szabad mozgásának adója, "amolyan extraprofit" volt.

Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő még a szavazást megelőzően tudatta: a szabad és nyílt internet biztosítása az európai állampolgárok számára nem opció, hanem kötelesség. A politikus arra figyelmeztetett: elfogadhatatlan, hogy a szolgáltatók a különböző adatfolyamok között különbséget tehetnek és bizonyos szolgáltatásokat pozitív diszkriminációban részesíthetnek, s nem ad kellő garanciát az, hogy egyébként biztosítaniuk kell, hogy az általános internethozzáférés minőségét ez nem csorbíthatja.

"Óriási kárt jelentene az európai internet-felhasználóknak, az online startupoknak, a jövőbeli innovációknak, tehát egész Európa versenyképességének, ha lehetővé válna, hogy az internet-szolgáltatók speciális szolgáltatásokat nyújtsanak azoknak a vállalatoknak, akik ezt meg tudják fizetni" - vélekedett Szanyi.

Ujhelyi István, az MSZP másik EP-képviselője közölte, hogy maga is támogatta a roamingdíjak eltörlését, a végeredmény üdvözlendő, de nem tekinthető teljes sikernek. Ujhelyi emlékeztet, hogy az Európai Bizottság és az EP már idén év végén eltörölte volna a roamingdíjakat, ám végül a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanáccsal csak olyan egyezségről sikerült megállapodni, ami elhalasztja a díjak kivezetését, s úgy véli, hogy a magyar kormány is a fokozatos kivezetés mellett, a díjak "elhamarkodott megszüntetése" ellen érvelt.

Ujhelyi arra is kitér, hogy a netsemlegesség szabályait viszont ebben a formában nem támogatta, mert álláspontja szerint korlátozza a nyílt és szabad internethasználatot.

Forrás: MTI


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.