Mundus Vini 2019: tartolt a Varga Pincészet

Még soha nem nyert magyar pincészet 16 aranyérmet külföldi nagy borversenyeken egyetlen év alatt.

A most kihirdetett eredmények szerint idén újabb négy aranyérmet söpörhetett be a Varga Pincészet, ezúttal a német nemzetközi borversenyen, a Mundus Vini 2019 nyári kóstolóján arattak sikert.

A díjazottak ismét az Aranymetszés száraz Olaszrizling, az édes Szürkebarát és Debrői Hárslevelű, illetve a Royal Egri Hárslevelű borok.

A legtöbb aranyat a magyar pincészetek közül ezúttal is a Varga szerezte, de mellettük több hazai pincészet is kiemelkedően szerepelt: a Vesztergomi Bt. és a Hungexwin Kft. a korábban rekordnak számító három aranyérmet kapott, kettőt nyert a Pannon Tokaj és egy-egy aranyérem jutott a Törleynek, a Wunderlich Borászatnak és a Pauleczki Antal Bormanufaktúrának is.

A Varga Pincészet tavasszal egyszer már beállította és kétszer meg is döntötte a mindenkori legjobb nemzetközi szereplés hazai csúcsait, és ezzel soha nem látott módon 12 aranyérmet, köztük két nagyaranyat ért el, de az újabb Mundus Vini sikerekkel az aranyak száma 16-ra nőtt. Ez újabb magyar rekord, mert egyetlen pincészet sem nyert el ennyi aranyat egy év leforgása alatt külföldi borversenyeken.

 „Én kifogytam a jelzőkből, mert a tavaszi aranyesőre őszre megérkezett az aranyszüret” – meséli büszkén Varga Péter alapító tulajdonos. „Már több nagy győzelem után elmondtuk, hogy ennél nem jöhet nagyobb siker, de még mindig jött egy újabb. Fantasztikus az idei év és nemcsak külföldön, hanem a hazai megmérettetéseken is. 26 éve borászkodunk és mindig minden évben tudtunk előre lépni, nem tudom elképzelni mi lesz jövőre, de az biztos, hogy nagyon magasra emeltük a lécet.”

„Több mint ötmillió kiló szőlő már a pincészetben van – folytatja édesapja beszámolóját Varga Máté Péter tulajdonos, ügyvezető –, ez a tervezettnek közel 30 százaléka. Eddig minden borunk kisebb vagy nagyobb mértékben jobban sikerült, mint az előző években. Rengeteget fejlődtünk még a tavalyi évhez képest is a szőlőművelésben, a borászati eljárások tudományos színvonalában és a fegyelmezettségben. Ráadásul el ne kiabáljam, kibontakozóban van egy nagy évjárat is. Ezek alapján akármilyen hihetetlen, de lehetünk akár optimisták is. Szerintem az idei év sikereivel a jövő elkezdődött.”

Forrás: Turizmus Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.