Novemberben tovább nőtt az utasforgalom a frankfurti reptéren

Novemberben tovább nőtt a frankfurti repülőtér utasforgalma, de még nem érte el a járvány előtti szintet - közölte kedden honlapján a reptér üzemeltetője, a Fraport AG. 

Novemberben 4,1 millió utas fordult meg a frankfurti repülőtéren, 41,2 százalékkal több, mint egy éve. A járványvédelmi korlátozások által nem érintett utolsó bázisévhez, 2019 novemberéhez képest azonban az idei novemberi forgalom még 19,2 százalékos elmaradást mutat. A téli menetrend kezdetével az üzleti utazások növekedése különösen szembetűnő volt, kivált az interkontinentális célállomások, ezen belül is Észak-Amerika viszonylatában. Jelentősen növekedett az üzleti utasforgalom nyugat-európai viszonylatban is.

A turisztikai célú utasforgalomban az előző hónapokhoz hasonlóan azonban továbbra is az olyan célállomások, mint Ciprus, Törökország és a Karib-térség célállomásai vezették a listát. A teherforgalom volumene viszont tovább csökkent, az idén novemberi 14,5 százalékkal maradt el a tavalyitól. A légi teherforgalom csökkenésének a legfőbb oka továbbra is a gazdasági aktivitás általános lassulása és az ukrajnai háború miatt a légtérben fennálló korlátozások voltak. Novemberben 32,5 ezer fel- és leszállást hajtottak végre a frankfurti repülőtéren légi járművek, 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A légi járművek összesített felszálló tömege 11,4 százalékkal 2,0 millió tonnára emelkedett.   

A Fraport kezelésében működő külföldi repterek forgalma is nött novemberben. A szlovéniai Ljubljana repülőterén 66,8 ezer utas fordult meg, 46,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A brazíliai Fortaleza és Porto Alegre repülőterek forgalma 8,0 százalékkal 1,2 millió utasra nőtt. A perui Lima repülőtere a 2021 novemberinél 30,3 százalékkal több, 1,7 millió utast szolgált ki az idén novemberben.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.