Nyert a Folly 2019-es Rajnai Rizlingje

Kiemelkedően szerepelt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által 12. alkalommal megrendezett borversenyen a Folly fehérbora.

Ez a borverseny eredetileg azzal a céllal indult, hogy az MTA tekintélyével, a tudomány hitelességével álljon be a magyar borkultúra mögé. Idén tizennyolc borvidék tételei versenyeztek, hat napon keresztül folyt a bírálat, 11 zsűritag értékelte 18 borvidék 72 pincészetének 233 borát. A Folly borászata a legjobbak között végzett: 2019-es Rajnai Rizlingje első helyezést ért el a közép kategória fehér borai között és egyben elnyerte az „MTA Bora 2021” címet.

Nagy Leopold, a Folly borásza vette át a díjat az ünnepélyes eseményen, és az elismerés kapcsán elmondta: „Díjnyertes borunkhoz rajnai rizling szőlőnket 2019-ben biológiai érésben szüreteltük. Illatában friss, enyhén fűszeres, ízében telt, krémes és gazdagon gyümölcsös. Hálásak vagyunk, hogy díjnyertes Rajnai rizlingünket kóstolva még többen részesei lehetnek a Folly család történetének.”

A Folly Arborétumhoz közel eső birtokelemeken 10 hektáron folyik a szőlőtermelés, amely, akárcsak az arborétum szeretete és gondozása, generációról generációra szálló örökség a Folly családban. A szőlőtermesztés felvirágoztatása a szépnagypapához köthető, aki a XIX. század közepén vette meg a jelenlegi arborétumot is magába foglaló birtokot a rajta álló épülettel és pincével együtt. A borászat a badacsonyi történelmi borvidék hagyományaihoz híven főként fehérborokat készít, 2021 tavaszán került a palackba első vörösbora, a 2019-es évjáratú Boróka vörös, amely merlot és cabernet sauvignon szőlőfajtából készült.


Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.