hirdetés
hirdetés

Oltják a turizmusban dolgozókat Horvátországban

Hetvenezer turisztikai dolgozó beoltását kezdik  április közepén.

hirdetés

Az állandó munkavállalók mellett az idénymunkások is bekerülnek az elsőbbséggel oltandók körébe.

 

Nikolina Brnjac turisztikai és sportminiszter a horvát közegészségügyi intézet képviselőivel tartott egyeztetést, ahol két kiemelt téma volt: a turisztikai dolgozók oltásának megkezdése és az üdülőhelyeken a turisták tesztelésére szolgáló további tesztállomások létrehozása. A találkozón megvitatták a mintegy 90 ezer magánszállás kiadó mielőbbi beoltásának lehetőségét is.

Lista, két csoporttal 

A Turisztikai és Sportminisztérium arra kérte a turisztikai szakmai szövetségek tagjait, hogy gyűjtsék be az oltakozni szándékozó munkavállalók adatait. A jelentkezőket két csoportba osztanák be: az egyik csoportban azok a dolgozók lennének, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a vendégekkel, figyelembe véve azokat is, akik csak korlátozottan tudják betartani a közösségi távolságtartást, mint például a konyhai dolgozók, míg a második csoportba azokat sorolnák, akik kevésbé kerülnek közvetlen kapcsolatba a vendégekkel, mint például a szolgáltatói csoportok és irodai alkalmazottak.

Tesztállomások létrehozása 

A turisztikai dolgozók oltásának megkezdése mellett a szakmai találkozón megállapodtak arról is, hogy az üdülőhelyeken felül a szállodákban, kempingekben, illetve kikötőkben is létrehoznak tesztállomásokat a turisták részére, illetve egyetértettek abban, hogy külön edukációban részesüljenek majd a turisták tesztelését bonyolító személyek.

(forrás: Horvátországi Idegenforgalmi Közösség)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk