Rekordmegrendelések a párizsi légiszalonon

Az amerikai Boeing és az európai Airbus repülőgépgyártó is elégedetten zárta csütörtökön az 50. párizsi légiszalon szakmai napjait, a nagy regionális konstruktőrök pedig idén rekordmegrendeléseket kaptak.

Az Airbus csütörtökön azt közölte, hogy a négy nap alatt 241 gépre kapott biztos megrendelést 39,3 milliárd dollár értékben. A szándéknyilatkozatokkal együtt az összes szerződés értéke 68,7 milliárd dollárra rúg. Ebben 466 darab A320-as és A320neo típusú gép, valamint A330-asok, A350-esek és a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as szerepel.
A Boeing 38 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket, és 22,2 milliárd dollár értékben írt alá szándéknyilatkozatokat. A 60,2 milliárdos összeggel így idén a Boeing valamivel lemaradt az Airbus mögött. Az amerikai gyártó ugyanakkor megerősítette azon szándékát, hogy folytatni kívánja térnyerését a nagy hatótávolságú repülők területén: ennek részeként Párizsban mutatták be a Dreamliner típusú repülőgép nagyobb változatát, a 787-10X-et, amely 320 utast szállítására képes, s amely az Airbus A350-es amerikai riválisának számít.
"A 2013-as szalon nagyon nagy termést hozott a Boeingnek" a gyártó értékelése szerint. John Leahy, az Airbus kereskedelmi igazgatója megerősítette, hogy az elmúlt öt évben a nagy hatótávolságú gépek piacának hetven százalékát az Airbus uralta. Az európai gyártó egyébként próbarepülést tart pénteken a szalon felett a nagyközönség számára. Az Airbus A350 típusú, nagy hatótávolságú, széles törzsű repülőgépének múlt pénteken volt az első tesztrepülése Toulouse-ban. A 12 hónapos tesztfolyamat után, 2014 végén adhatják át az első A350 gépet a Qatar Airways légitársaságnak.
A regionális repülők konstruktőrjei megrendelési rekordokat döntöttek idén. A brazil Embraer Párizsban mutatta be új E2-es jetjeit, amelyek azonnal a szalon sztárjai lettek, s a Skywest légitársaság száz példányt rendelt az új típusból. "A párizsi szalon nagyon jól sikerült az Embraer számára. Bizonyította az Ejetek sikerét. Ez volt az elmúlt tíz év legjobb szalonja" - közölte Paulo Cesar Silvo, a cég elnöke.
A 30-120 férőhelyes repülőgépek piacát 40 százalékban az Embraer uralja a 29 százalékot birtokló kanadai konkurense, a Bombardier mellett, amely idén nem hozta el regionális gépeit a párizsi szalonra.
A légcsavaros gépek piacát továbbra is az ATR-csoport (az európai EADS és az olasz Finmeccanica leányvállalata) vezeti, amelynek szóvivője "minden idők legjobb szalonjának" nevezte az ideit a cég számára. "173 szerződést írtunk alá, amelyből 83 biztos, 4,1 milliárd dolláros értékben, ez rekord" - mondta a szóvivő.
A konstruktőrök elsősorban az ázsiai és a dél-amerikai légi közlekedés ugrásszerű fejlődésének köszönhetik a rekordszámú megrendeléseket. Ezenkívül a régebbi, nagy légitársaságok rendeltek még jelentős számban új gépeket, az Air France-KLM például 25 darab Airbus A350-900-ast 7,2 milliárd dollárért.
Az európai piacon két fapados légitársaság, az Easyjet és a Ryanair mutatott fejlődést a gépvásárlások terén. A brit Easyjet 12 milliárd dollárért 135 darab A320 típusú Airbus repülőgép vásárlásáról írt alá előzetes megállapodást a repülőgépek gyártójával. Az ír Rynair pedig 175 darab Boeing 737-800-re (Next Generation) adott megrendelést 15,6 milliárd dollárért.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.