Repülőgéproncsok felkutatására is alkalmas lehet a robotrája

A mechanikus állat az áram továbbítására és saját maga földelésére is az őt körülvevő tengervizet használja fel.

A természetet sokkal nehezebb lekopírozni annál, mint amilyennek látszik. A madarak ihlette korai repülőgépek például képtelenek voltak felemelkedni. Egy halhoz hasonló mozgású gép megalkotása szintén emberpróbáló feladat; sokkal könnyebb megkerülni a biológiát, és összetákolni egy csónakot. A közelmúltban a „lágy robotika” megjelenése mindazonáltal hihetetlen módon kitágította a tervezők mozgásterét.

A kínai Che Kiang Egyetem egyik kutatócsoportja olyan mechanikus ráját teremtett, amely tetőtől talpig puha, tökéletesen elektromos, és percenként 3,7 méter megtételére képes, ami kevés.

„A robot feladata elsősorban az óceán, a folyók és a tavak feltárása, illetve a hőmérséklethez, a víz sűrűségéhez és a kémiai komponensekhez hasonló adatok ellenőrzése" – mondja Tiefeng Li, a tanulmány vezető szerzője. Tiefeng szerint a szerkezet pompás eszköz lehet „az óceán fenekének feltárásához, a hajóroncsok felfedezéséhez, az óceánba zuhant repülőgépek felkutatásához és a tenger alatti lények megfigyeléséhez.”

Átlátszó testtel „felruházva" a robot szinte láthatatlan a feladatainak elvégzése közben. Végtelenül lágy felépítésével a tengerfenék legeldugottabb zugai és repedései is kifürkészhetők vele.

A robot nagyjából 0-70 °C között képes működni, vagyis a mélytengeri gejzírek környezetétől eltekintve gyakorlatilag mindenhol. A többi „puha robothoz” hasonlóan flexibilis membránjának alakját elektromos töltéssel lehet megváltoztatni, viszont tőlük eltérően nincs szigetelve. Az őt körülvevő víz gyenge vezetőképességét használja az áram továbbításához és saját maga földeléséhez is, és így senkit nem üt meg az áram, aki hozzá ér.

Forrás: GyártásTrend

Forrás: Popular Science


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.