Robinson Tours: több charterjárat jövőre Bulgáriába

A Robinson Tours Kft. kiutaztatási részlege november 30-án szezonindító katalógus-bemutatóval és díjátadó ünnepséggel egybekötött partnertalálkozót tartott Budapesten a Hotel Novotel Centrumban. Az eseményen elhangzott, hogy jövőre heti két charterjáratot indítanak Budapestről Burgaszba az eddigi heti egy helyett.

Jakócs Áron a Robinson Tours ügyvezető igazgatója a partnerek köszöntése után röviden beszámolt az elmúlt év eredményeiről és a 2016-os év terveiről, majd ismertette az aktualitásokat, speciális ajánlatokat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ismét az előszezoni foglalások erősítésére helyeződik a hangsúly, amelyet számos előfoglalási és First Minute ajánlattal is támogat az iroda. Ennek köszönhetően a népszerű dátumokra a jó ár-érték arányú utak általában még a szezon indulása előtt elkelnek, a Last Minute kínálat ezért szűkös lehet, ahogy azt az idei példa is mutatta.

Az árualap legjava már október elejétől foglalható, tehát a robinsontours.hu oldal gyakorlatilag teljes digitális katalógusként és árlistaként szolgál. Ez indokolta azt a döntést is, hogy 2016-ban nem készül árkatalógus. A prezentációban bemutatott fontosabb újdonságok sorában első helyen a charterjáratokat érintő változások szerepeltek.

2016-ban a Bulgarian Air Charter (BAC) biztosítja a Budapestről, Debrecenből és Pozsonyból Bulgáriába közlekedő járatokat. A szombati budapesti járat mellé egy új, hétfői Budapest-Burgasz járat is indul majd a következő szezonban. A Robinson Tours utasai a Corendon Airlines járataival repülhetnek jövőre Budapestről és Debrecenből Antalyába, ezáltal a gépre felvihető poggyászkeret az eddigi 15-ről 20 kilogrammra nő.

A szokásoknak híven idén is heti rendszerességgel indulnak Bulgáriába buszaik országszerte több mint 30 felszállási lehetőséggel. A megszokott desztinációk, mint Bulgária, Törökország, Egyiptom, Horvátország, Albánia és Montenegró szerepelnek az idei tengerparti úti célok között. Városlátogatásokat, körutakat pedig Csehország, Oroszország, Baltikum és a Kaukázus területére kínálnak.

2016-ban a Jégkorong Világbajnokságot Szentpéterváron rendezik, ahol a magyar válogatott is szerepelni fog. Erre az időszakra az iroda a szurkolóknak kedvezményes szállásajánlatokkal és repülős, buszos ajánlatokkal is készült. A csehországi online szállásfoglalás továbbra is elérhető a www.csehszallas.hu oldalon partnereknek és utasoknak egyaránt.

A prezentáció kiemelt témájaként beszámoltak arról, hogy a Robinson Tours 2016-ban is tarja magát, a 2015-ben meghirdetett” Együtt Korrektül” partnerprogjamjához, melynek pillérei a mindenki számára megtérülő jutalék rendszer, és a kölcsönös bizalom. A Robinson Tours hisz abban, hogy a fenntartható bővülés és minőség záloga a korrekt együttműködés.

Decemberben zárul a Robinson Tours Kft 20 éves fennállásának jubileumi éve, ennek fényében a vacsora előtt ünnepélyes díjátadást tartottak, ahol a kiutaztatásban már 15 éve partnerként együttműködő irodákat köszöntötték. Majd bűvészműsor következett, a tombolán törökországi és bulgáriai nyereményutakat sorsoltak.

A rendezvényen részt vett a Bolgár Köztársaság Kereskedelmi Hivatalának első titkára, Csavdar Petkov is, aki elmondta, hogy hazájában önálló turisztikai minisztérium alakult, melynek egyik legfőbb célja, hogy Bulgáriát egész éves úti célként pozícionálja.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.