Sok magyarnak már tavasszal kezdődik az üdülési szezon

Évről évre nő azoknak a családoknak a száma, akik az üdülési szezon nyitányát a gyermekeik iskolai tavaszi szünetéhez igazítják, ami idén március 24. és 29. közé esik. A visszajelzések azt mutatják, hogy a családok többsége pár nappal megtoldva a szünidőt az egy hetes, elsősorban egyiptomi, illetve európai utakra fizet be az irodákban – derül ki az Invia friss felméréséből.

Megélénkül az utazási kedv idehaza a tavasz beköszöntével. Az Invia tapasztalatai szerint ennek egyik első mérföldköve minden évben a húsvéti iskolai szünet ideje. Ekkor sok magyar család dönt úgy, hogy felfedezi magának valamely közeli vagy távolabbi országot, ahová már megérkezett a jó idő és a napsütéses órák száma is sokkal több, mint hazánkban. A legtöbben feltöltődni, kikapcsolódni mennek, hogy a telet maguk mögött hagyva ismét energikusan vethessék bele magukat a hétköznapokba a tavaszi vakáció után. Ennek megfelelően a turisták zöme (56 százalék) egy hétre, nyolc napra utazik el családostul, és a tavalyi statisztikák szerint a legkedveltebb úti célnak a március végi, április elejei időszakban Egyiptom (53 százalék), Olaszország/Toszkána (6 százalék), a mediterrán hajóutak (4 százalék) és Isztambul (4 százalék) számított a köreikben.



A vízpart a nyerő, a síelés kevésbé népszerű tavasszal

A befizetett utak alapján az látszik, hogy a többség, ha már az iskolai szünetben más országban töltheti a szabadságát, akkor a legszívesebben üdülésen (66 százalék) vesz részt, azaz az egyéni preferenciáknak megfelelően felszerelt, színvonalas ellátást biztosító hotelben, sokat napozva, a vízhez közel akarja kipihenni a tavaszi fáradtságát. A körutazásokat csupán az utazók alig egynegyede (18 százalék) preferálja, a városlátogatásokat pedig még kevesebben választják ebben az időszakban (8 százalék). A legszembetűnőbb mégis az, hogy a tavaszi szünetben a síelés már kevésbé vonzó opció a családi vakáció megtervezésekor. Tavaly a tavasz beköszöntével csak maroknyian (3 százalék) vettek célba külföldi hegyvidékeket, hogy még egyszer utoljára, családi körben hódoljanak a téli sportok örömeinek.



Málta, Ciprus és Dubaj is jó választás lehet

„A családi utazások esetében a legfőbb kiválasztási szempontnak az árakon túl az szokott számítani, hogy olyan helyre menjenek a szülők a gyerekekkel, ahol mindenki számára akad a korának, hangulatának, érdeklődésének megfelelő program, legyen szó például sportolásról, kirándulásokról vagy tengerparti napozásról. Emellett fontos az is az utazóknak, hogy a biztonságuk szavatolva legyen és a szállás, az ellátás, az oda-visszaút feltételei is megfeleljenek az egyéni elvárásaiknak. Pont ezért Málta, Ciprus, Egyiptom, Jordánia, Dubaj vagy éppen a Kanári-szigetek egyaránt megfelelő választás lehet azoknak, akik az idei iskolai szünidőt Magyarország határain kívül szeretnék eltölteni.” – hangsúlyozta Vagyon Renáta, az Invia marketing menedzsere.

A szakember véleménye szerint annak érdekében, hogy a váratlan események semmiképpen se borítsák fel a családi költségvetést, és döntsék romba a vakációt, érdemes az utazás előtt komplex utasbiztosítást kötnie a családnak.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.