hirdetés
hirdetés

Szecessziós kastélyok, Európa legmagasabb tornya, Zeppelin-hangárok

De mindenekelőtt őszi színekben pompázó erdők, Laima Vajkule – és persze Eisenstein. Lettországban kalandozott laptársunk, a Privátbankár.hu Világjáró rovata.

hirdetés

Lettországban annyian laknak, mint Budapesten, de kiváló-földrajzi-stratégiai fekvése miatt több ezer éven keresztül, hol németek, hol litvánok, lengyelek, oroszok vagy svédek szállták meg. Aztán a XX. században a Szovjetunió kebelezte be.

Riga / Forrás: Depositphotos
Riga / Forrás: Depositphotos
 

A középkorban az állandó háborúzás miatt a rigai külvárosokban építkezőket arra kötelezték, hogy fából építsék a házaikat.Támadás esetén ugyanis könnyen fel lehetett ezeket gyújtani, így az ellenségnek nem volt hova bújnia. Az óváros többnyire kőből épült, így maradtak fenn az épületek.
A szovjet éra alatt a lettek egy jelentős részét – már azokat, akik túlélték az atrocitásokat – kényszermunkára vitték Szibériába, az oroszokat pedig betelepítették. Az oroszoknak mindig fontos volt katonapolitikai szempontból a Baltikum, de másodrendű állampolgárokként néztek a lettekre.

Miért érdemes elutazni ebbe a bájos kis országba? Mert magával ragadó. Riga külvárosi szovjet lakótelepeinek látványát ugorjuk át, és fussunk el egészen a tengerpartig, a vízesésekig, meg a hatalmas erdőségekig, amelyek oly gazdagok ízletes erdei bogyókban, gyógynövényekben, vagy tavasszal a nyírfa nedvében.

A teljes cikket laptársunk, a Privátbankár oldalán olvashatják.

(forrás: Privátbankár.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk