Szentkirályszabadjai reptér: hol az igazság?

A Győri Ítélőtábla szerint jogszerűen bontották fel a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzatok a BudaWest Zrt.-vel kötött, a két település közötti repülőtér eladásáról szóló szerződést, de másodfokon nem született döntés a vételár visszafizetésével kapcsolatos elszámolási vitában - tájékoztatták az érintett önkormányzatok pénteken közleményben az MTI-t.

A Veszprém Megyei Bíróság első fokon - nem jogerősen - úgy döntött, hogy az 1,2 milliárd forintért 2006-ban értékesített repülőtéri ingatlan tulajdonjoga ismét Szentkirályszabadját és Veszprémet illeti meg, mert a 440 hektáros ingatlant megvásárló BudaWest Zrt. nem teljesítette az adásvételi szerződésben vállalt kötelezettségeit, azaz nem építette ki határidőre - 2010 szeptemberére - a polgári-kereskedelmi hasznosítású, nagyforgalmú repülőteret.   

A közlemény szerint a Győri Ítélőtábla közbenső ítéletében helyben hagyta a megyei bíróság "Veszprém és Szentkirályszabadja szerződéstől való elállásának jogszerűségét megállapító rendelkezését", eszerint a BudaWest Zrt.-nek az ingatlanokat az önkormányzatoknak vissza kell adnia.    

Másodfokon a visszaadás időpontjáról azt hatályon kívül helyező döntés született: az ingatlanok akkor kerülhetnek vissza az önkormányzatok tulajdonába, ha a felek perben, vagy peren kívül megegyeznek a vételár visszafizetéséről, illetve a kötbér és kártérítési igényekkel kapcsolatos elszámolásról.   

Az ítélőtábla szerint a szerződéskötés előtti állapot helyreállításakor az ingatlanok visszaadása és az elszámolás egyidejűleg kell, hogy megtörténjen - áll a közleményben. Az eljárás a megyei bíróságon folytatódik.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.