Turisztikai attrakciókkal növelnék a tájházak vonzerejét

A tapasztalatok szerint egy tájház vagy egy helyi népi műemléképület mindig kedvezően járul hozzá a települések arculatának alakításához – hangsúlyozta Hegedűsné Majnár Márta, a Magyar Tájházszövetség ügyvezető elnöke. Mindezt abból az alkalomból mondta, hogy szövetség először tartotta Nógrád megyében, Balassagyarmaton és Terényben az éves szakmai konferenciáját.

A hazánk különböző részeiből érkezett szakemberek olyan előadásokat hallgattak meg, amelyek a tájházak fontosságát, azok értékeit és a turizmussal való kapcsolatát fejezik ki. Az előadók rámutattak arra, hogy a településeken található különböző középületek is magukban hordozzák azokat a népi építészeti jegyeket, amelyek korábban helyben vagy a tájegységekre voltak jellemzőek. A cél az, ha a jövőben ezeket az épületeket is felújítják, akkor megjelenjenek rajtuk a jellegzetes helyi motívumok.

Hegedűsné Majnár Márta a Turizmus Online-nak elmondta, hogy a szövetség jelenleg 243 tagot számlál. Közéjük tartoznak a jogi tagok, akik egy-egy tájházat tartanak fenn vagy működtetnek. Ugyanakkor a tagságot erősíti, hogy közéjük szakemberek – muzeológusok, néprajzosok, építészek is csatlakoztak, akik tanácsokkal látják el tájházi mozgalom résztvevőit.

Egyébként az idei év a szövetség életében fontos állomást jelentett, hiszen a felülvizsgálatot követően a magyar tájházhálózat fennmaradt a világörökségi várományosi helyszínek listáján. Ez komoly értéket képvisel, miután a hazai tájházak jelentőségét ismeri el, amelyek hiteles népi építészeti alkotások. Bár térben távol eső elemekből állnak, mégis összetartozó egységet képviselnek. Emellett turisztikai szempontból is fontos ez a döntés, mert a világ különböző országaiból érkező vendégek között olyanok is vannak, akik azzal a céllal jönnek Magyarországra, hogy a világörökségi helyszíneket meglátogassák.

A jövőre tekintve a szövetség szeretné, ha a hazai tájházi mozgalom szakmai irányítása megerősödne. Fontosnak tartják, hogy az egyes hazai régiókban dolgozó szakemberek még aktívabban kapcsolódjanak be a tájházak munkájába, segítsék és támogassák azokat. A szövetség arra is törekszik, hogy a tájházak a kulturális közfoglalkoztatásba is érdemben bekacsolódhassanak. Ezzel is még jobban megőrizhetnék a régmúlt emlékeit. A célkitűzéseik között az is szerepel, hogy egy-egy tájházhoz egy-egy turisztikai attrakciót is kapcsoljanak. Ezzel még élőbbé tehetik ezeknek a működését és növelhetik a vonzerejét. Például a helyi jellegzetességekhez, a népi mesterségekhez kötődő elemeket mutassák be az érdeklődő turistáknak. Ezekre jó példa a Nógrád megyei Terény, Kétbodony és Varsány – emelte ki Hegedűsné Majnár Márta –, ahová tanulmányi kirándulást is tettek a konferencia résztvevői.

A szövetség ügyvezető elnökének véleménye szerint az elmúlt időszakban egyre több hazai tájház mozdult el ebbe az irányba, és igyekeznek jó élményeket nyújtani a vendégeknek. De fontos, hogy a jövőben ezt a törekvést tovább erősítsék.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.