Új helyükre kerültek a Végvári vitézek Egerben

A hevesi megyeszékhely belvárosában – a csaknem hatmilliárd forintos rehabilitációs program záróelemeként – új helyére került Kisfaludi Stróbl Zsigmond remekműve, a Végvári vitézek szoborcsoport. Az egykori Szúnyog-közben, ahol a Dobó és a Gárdonyi tér mellett új közteret alakítanak ki, fehér kőből épített alapzatra helyezték a monumentális alkotást.

A Végvári vitézeket tavaly februárban vitték el a Dobó térről, a városháza elől. A három, egyenként 2,5 tonnás elemekből álló lovas szoborcsoportot közel fél évszázada, 1967. szeptember 29-én ünnepség keretében avatták fel, több ezer érdeklődő és a mester Kisfaludi Stróbl Zsigmond jelenlétében.

Három tér egymás mellett, szobrokkal

A jeles alkotást most utólag két szakember, Böjte Horváth István szobrász és Schütz Zoltán restaurátorművész újította fel. A munkát még az elmúlt év nyarán befejezték, ám a szobrok csak később térhettek vissza Eger belvárosába. Az új helyük közelében ugyanis régészeti feltárásokat folytattak, és több megóvásra kerülő falmaradvány, illetve lábazati kő került elő.

Arról is értesültünk, hogy a szoborcsoport részei viszonylag jó állapotban voltak, és az elmúlt évtizedekben bírták a változékony időjárási hatásokat. Ám a talált hibákat a szakemberek kijavították, az egyes szoborelemeket pedig új viaszréteggel vonták be. A Végvári vitézek terének kialakítása azonban még tart és – az időjárástól függően – várhatóan a nyáron fejeződik be. Mindenesetre a felújított szoborkompozíció szemet gyönyörködtető látványossága lett ismét nemcsak az egrieknek, hanem a hevesi megyeszékhelyre érkező turistáknak is. A belvárosi rekonstrukcióval ugyanis három egymás melletti téren járhatnak az érdeklődők. Így a Stróbl Alajos alkotta Dobó István, a Kutas László formálta Gárdonyi Géza, és a Kisfaludi Stróbl Zsigmond komponálta Végvári vitézek szobrában gyönyörködhetnek.

Művészetét kétszer ismerték el Kossuth-díjjal

Idén augusztusban lesz négy évtizede annak, hogy elhunyt Kisfaludi Stróbl Zsigmond. Az Egerben felállított Végvári vitézek szoborcsoport alkotója magas kort, 91 évet élt meg. A kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész a budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult, miközben Stróbl Alajos mester műhelyébe is eljutott. Ezután itáliai, franciaországi és belgiumi tanulmányúton vett részt. Művészete a nagy német szobrász, Adolf Hildebrand hatása alatt fejlődött. Pályája a két világháború közötti időszakban teljesült ki. Műveit az életnagyságúnál nagyobb szobroktól a porcelánfigurákig a lendület és az elegancia jellemezte. Megszámlálhatatlan kis és monumentális alkotásokkal gyarapította a hazai és a nemzetközi képzőművészetet. Nagy-Britanniában például több mint félszáz portrét mintázott, amelyek a világhírt jelentették a mesternek. Több hazai és külföldi kiállítást rendeztek az alkotásaiból, így Budapesten, Zalaegerszegen, Londonban, Moszkvában, Prágában, Pozsonyban és Kijevben is.

A mester régi terve vált valóra

A Heol.hu-n egy nemrég megjelent cikkben olvasható, hogy 1966-ban a neves történész, Nemeskürty István professzor másokkal együtt azt kezdeményezte, hogy állítsanak maradandó emléket a török ellen 1552-ben győztes egri várvédő vitézek tiszteletére. Mindezt azért javasolták, mert a győztes csatának 1967-ben volt a 415. évfordulója. A kezdeményezést Eger akkori vezető el is fogadták, és művészeti pályázatot írtak ki, amelyet Kisfaludi Srtóbl Zsigmond nyert el kifejező szobortervével.

A mester ekkor már elmúlt 80 éves, és egy 1930-ban készített tervének felhasználásával alkotta meg a Végvári vitézek monumentális szoborcsoportot. Művét kérésére 1967 őszén a Dobó téren állították fel. Most közel öt évtizeddel később viszont új helyén, a Végvári vitézek terén csodálhatják meg az érdeklődők.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.