Új statisztikai híroldal indul a szakmának

Egyebek között ez is kiderült a Magyar Turisztikai Ügynökség szerdai rendezvényén a nyolc hónapja nyitott budapesti Kosmo Hotelben, amelyben a társaság az adatokra alapuló turizmusmarketing és értékesítés vívmányait kívánta bemutatni a szakmának.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jakab Zsófia, az MTÜ marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese elmondta, azzal a céllal rendezték az „Adatvezérelt Turizmus 2022” című eseményt, hogy a rendszer eddigi működése és széleskörű gyakorlati alkalmazása során szerzett tudást és tapasztalatot megosszák az ágazat szereplőivel. Köszöntőjében kitért arra, hogy az elmúlt évtizedben a digitalizáció megkerülhetetlenné vált, és alapjaiban változtatta meg a turizmust. Hazánk Európában egyedüliként, időben felismerte, hogy a fenntartható fejlődéshez és az ágazat hosszú távú versenyképességéhez a szektor digitális átállása nélkülözhetetlen.

Kiemelte: „A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) bevezetése a magyar turizmus történetében korszakváltó lépés volt, amely megalapozta az adatvezérelt ágazatirányítást, és lehetővé tette, hogy döntéseket ma már nem intuíciók, hanem konkrét, naprakész, széleskörű adatok alapján hozzunk. Az adatvezérelt ágazatirányítás a magyar turizmus stratégiájának egyik legfontosabb pillére, amely alapvetően határozza meg a szektor fejlődését 2030-ig, sőt várhatóan azon túl is.

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a rendszer segítségével célzottan lehet megszólítani az egyes célcsoportokat, ezáltal hatékonyabb turisztikai kampányokat lehet lebonyolítani hazánkban és külföldön egyaránt. „A kitűzött cél, hogy összehangolt szakmai tevékenységgel még több turistát hozzunk Magyarországra, és 2030-ig hazánk legyen Közép-Európa legnépszerűbb turisztikai célpontja” - tette hozzá Jakab Zsófia.

Elmondta, hogy július elején a szakma minden eddiginél szélesebb tájékoztatására egy új, önálló portált is létrehoz az MTÜ igyutazunk.hu címen, amely a turizmus szereplőinek munkáját hivatott segíteni. A hamarosan élesedő oldal bárki számára elérhető lesz, a napi frissülésű tartalomban naprakész számok, trendek, hatáselemzések, előrejelzések lesznek olvashatók a hazai turizmus teljesítményével, a küldőpiacok részletes adataival kapcsolatban. Az MTÜ bízik abban, hogy az összehangolt szakmai tevékenységgel még több turistát csábíthatnak Magyarországra, buzdíthatnak belföldi utazásra, amivel elérhetik a célt, hogy 2030-ig Magyarország legyen Közép-Európa legnépszerűbb desztinációja.

 


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.