Újabb fordulat Booking-saga témában

A hazai, alapvetően kisebb szálláshelyek tulajdonosait, üzemeltetőit érintő Booking.com kifizetések körül kialakult aggasztó helyzettel már állami szinten is foglalkoznak, adja hírül a spabook.net szakportál.

Mint írják, a holland alalapítású és székhelyű Booking.com késlekedő kifizetései kapcsán pénteken a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívben kereste meg a szálláshelyeket, hogy felmérjék a probléma nagyságát, és szintén e témában Ujhelyi István, az Európai Parlament (EP) közlekedési és turizmus szakbizottságának alelnöke a napokban írásbeli megkereséssel élt a Booking igazgatója felé a cég elmaradt kifizetései és inkorrekt, illetve elégtelen ügyfélkapcsolati szolgáltatása miatt.

 

Az MTÜ a napokban kérdőívet indított a szakmát megszólítva a Booking botrány felmérésére. Mint ebben kifejtik, a Magyar Turisztikai Ügynökség mielőbb szeretné feltérképezni, hogy hány hazai szállásadó lehet érintett az ügyben.

Ezért augusztus 4-én e-mailben keresték meg a szálláshely szolgáltatókat és arra kérték őket, hogy egy kérdőív kitöltésével adjanak visszajelzést a saját helyzetükről.

Mint arról korábban a téma kapcsán mi is beszámoltunk, nem minden szálláshely érintett, csak azok, akik a teljes pénzbeszedési és kifizetési folyamattal a Booking-ot bízták meg. Azok a szálláshelyek, amelyek a pénzt maguk fizettetik meg a vendéggel és utólagosan, számla ellenében fizetik meg a jutalékot a Bookingnak, illetve azok a helyek, amelyek a virtuális bankkártyás kifizetési módszert használják, szintén nem tapasztaltak semmilyen problémát.

Az MTÜ levele a Booking botrány kapcsán így szól: "Ahogy a híradásokból is értesülhetett, egy bizonyos szállásközvetítő oldal nem, vagy csak jelentős késéssel fizet a szállasadóknak. A portál közlése szerint az elmúlt másfél hónapban rendszerhiba lépett fel az oldalukon, ez okozza a késedelmes fizetést. A Magyar Turisztikai Ügynökség mielőbb szeretné feltérképezni, hogy hány hazai szállásadó lehet érintett az ügyben. Kérjük, az alábbi linken található kérdőív kitöltésével segítse munkánkat. A kérdőív kitöltése mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A válaszokat 2023. augusztus 11-ig várjuk".

A téma kapcsán a teljes hír ITT található.

Forrás: Spabook


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.