Újabb légi járatokért lobbizik a Budapest Airport

Temérdek turisztikai attrakció, gyors ütemben fejlődő repülőtér, kiváló szolgáltatások. Egyebek mellett ezeket az előnyöket mutatja be a világ vezető légitársaságainak Magyarországgal kapcsolatban a Budapest Airport kereskedelmicsapata a Barcelonában tartott World Routes nemzetközi járatfejlesztési konferencián.

Csak az idén nem kevesebb, mint 26 új járatot regisztrálhat a Budapest Airport, aminek következtében az éves légi utasforgalom várhatóan messze meghaladja a 12 millió főt.

A budapesti repülőtér forgalma az év első nyolc hónapjában 14 %-kal növekedett, aminek köszönhetően a magyar fővárosé az Európai Unió egyik leggyorsabban fejlődő repülőtere.

Egyebek mellett erről is szó esik a barcelonai World Routes légiközlekedési világtalálkozón, ahol a légitársaságok már a 2018 utáni időszak terveit öntik végső formába.

A Budapest Airport tárgyaló csapata, amely Kam Jandu kereskedelmi igazgató vezetésével tartózkodik a katalán fővárosban, a konferencián több tucat megbeszélést folytat a különféle légitársaságok képviselőivel akár új útvonalak megnyitásáról, akár a meglévőkön a járatok vagy a kapacitások bővítéséről.

Az már most is ismert, hogy jövő nyártól egyszerre három új hosszútávú transzatlanti járat indul Budapestről az Egyesült Államokba, ezek közül a lengyel LOT heti négy járattal New Yorkba, heti kettővel pedig Chicagóba közlekedik, míg az American Airlines a szintén keleti-parti Philadelphiával köti össze jövő májustól naponta Budapestet. 

„Nagyon fontos a számunkra, hogy a járatfejlesztési szakembereink ott legyenek a World Routes konferencián, a világ legnagyobb légitársasági szakmai találkozóján, hiszen tovább szeretnénk növelni járathálózatunkat és folytatni szeretnénk az eddigi ütemben a növekedést.”-  hangsúlyozta a barcelonai konferenciával kapcsolatban Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzátette: „Budapest minden szempontból gyors ütemben fejlődik, szeretnénk, ha minél több légitársasággal osztozhatnánk a sikereken, egyebek mellett olyan új piacok vagy célállomások bekötésével, mint amilyen Kína, India, az Egyesült Államok nyugati partvidéke vagy éppen Afrika. Úgy látjuk, hogy a fokozatosan teret hódító, hosszútávú diszkont járatok piacát is érdemes megcélozni, ezen a téren még további kihasználatlan potenciált látunk a magyar fővárosban.”


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.