Újra összegyűltek a Gundel-leszármazottak

Három év szünet után idén ismét megrendezték a Gundel-leszármazottak találkozóját - tájékoztatta lapunkat az Eventrend Group.

A leszármazottak közül az eseményen részt vett a legidősebb Mici néni és Gundel János, aki idén ünnepeli a 81. születésnapját. Szerte a világból gyűltek össze, mivel Angliában, Németországban, Svájcban, Amerikában és Hollandiában is élnek Gundel leszármazottak. Közel 70 ma élő családtag vett részt a dinasztia egykori otthonában, a csaknem 130 éves Gundel Palota falai között az Erzsébet báltermemben tartott összejövetelen. Az esemény házigazdája Gundel Takács Gábor, Gundel Károly dédunokája volt, aki szintén szívügyének érzi, hogy a híres dinasztia tagjai többször egybegyűlhessenek.

A vendégeket Polyák Norbert, a Gundel cégvezető igazgatója és Pintér Mariann marketingigazgató köszöntötte.
Az első Gundel-találkozó, 1986-ban szerveződött. A család ezután 1992-ben jött össze újra, ekkor kezdődött a Láng-Lauder–Kalla éra, és az étterem második legendás korszaka. A tehetséges séf, Kalla Kálmán a washingtoni magyar követséget hagyta ott, hogy hazatérésével világhíressé tegye a Gundel konyháját. 2009 óta a Danubius Hotels szállodaláncot is üzemeltető CP Holding a Gundel fő tulajdonosa.
A Danubius Hotels üzemeltetése alatt 2019-ben is szerveztek egy nagy családi összejövetelt.

A Gundel étterem 2021 májusában az Eventrend Holdinghoz került hosszútávú üzemeltetésre és jelenleg annak managementje alá tartozik. A konyháért Wolf András corporate séf és a 14,5 év után Japánból hazaköltözött Moldován Viktor executive séffel együtt felelnek.

"Hazánk egyik leghíresebb, és világszerte is ismert márkaneve a Gundel, amely nemcsak étterem és rendezvényhelyszín, de ikonikus magyar gasztronómiai örökséget is jelent. Éppen ezért a Gundel nemcsak a múlt egy darabja, amire emlékeznünk kell, hanem egy olyan hagyaték, amely ma is él, fejlődik. A Család nagyszerű pillanatait szerettük volna méltó módon megünnepelni, mely egy örök emlék marad mindannyiunk számára. Egy fogadás a bálteremben, ahol klasszikusokat is kóstolhattak, összeválogatva a magyar konyha remekeiből- melynek többsége Gundel örökség" – hangsúlyozta Pintér Mariann.

"A mai Gundel koncepciója, hogy visszanyúltunk a gyökerekhez. A Gundel mindenkié - hangsúlyozta a cégvezető és hozzátette: a Gundel hagyomány nemcsak a gasztronómia örökséget ápolja tovább, hanem az üzemeltetésnek is fontos szerepe van. Gundel Károly híres vendégszeretetét, a ma már feledésbe merült értékes vendéglátást “Gundel módra” tovább vinni, de a mai kor elvárásainak megfelelően. Polyák Norbert nemcsak a múlt sikereiről, hanem a felújított és újra nyitott étterem stratégiájáról is mesélt. Hiszen most különösen fontos az épület fenntartása, fejlesztése és korszerűsítése.

Wolf András a Gundel corporate séfje kiemelte, hogy Gundel Károly anno bátran vállalta a magyar konyha megreformálását, a francia konyhával ötvözve, zseniális érzékkel alkalmazta a modern konyhatechnológiákat és ikonikus ételeket hagyott hátra a hazai vendéglátásnak, ezt az örökséget viszik tovább és örögbítik a mai kor emberi számára. Nincs olyan magyar étterem, ahol ne lenne húsleves, gulyásleves somlói galuska, Rákóczi túrós vagy akár a Gundel palacsinta. Ennek következménye, hogy nagyvendéglői szinten csak egy magyar konyha van, és ennek megteremtője Gundel Károly (1883-1956) volt. Az újranyitást megelőzően az volt a kérdés, hogy mit kezdjünk ezzel az örökséggel. A corporate séf szárnyai alatt Moldován Viktor executive séf érkezésével egy olyan ambiciózus konyhafőnöke lett az étteremnek, aki a múlt tiszteletben tartásával képviseli, de modern technológiával elkészítve alaposan jól átgondoltan készíti el a hagyományokhoz kötődő gasztronómiai élményt.

 




Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.