Újra van Lido Párizsban, ráadásul az Accor üzemelteti

A Kabaré című musical angol nyelvű bemutatójával nyitott meg csütörtök este a zenész színházzá átalakult párizsi Lido.

A Champs-Elysées sugárút évek óta deficites világhírű revüszínházát a hoteleket üzemeltető Accor-csoport 2021 végén 1 eurós jelképes összegért vásárolta meg, s az új művészeti igazgató, Jean-Luc Choplin, az állami fenntartású párizsi Théatre du Chatelet zenés színház korábbi igazgatója (2004-2017) teljes arculatváltás mellett döntött. A Lido2Paris névre átkeresztelt egykori kabaré a jövőben musicalszínházként működik.

"Új lap kezdődik a Lido történetében" - mondta a francia sajtónak az új igazgató. "A párizsiak már egy jó ideje nem látogatták a Lidót, ki akarjuk őket békíteni a hellyel" - tette hozzá, arra utalva, hogy a revüszínház elsősorban a külföldi turistákat vonzotta. Jean-Luc Choplin - akinek nevéhez az amerikai musicalek franciaországi népszerűsítése fűződik - azt szeretné, ha a Lido2 mindenekelőtt a párizsi közönség számára mutatna be ezentúl zenés darabokat. Ennek reményében választotta nyitóelőadásnak az 1966-ban a Broadwayen bemutatott Kabaré című musicalt, amely az 1972-ben készült azonos című amerikai filmmusicalt ihlette Liza Minellivel a főszerepben. Az igazgató szerint a Kabaré egyértelmű választásnak bizonyult. "Egy erős mű kellett. A darab a harmincas évek Berlinjében játszódik, a háromszáz kabaré városában, Európa kulturális fővárosában, amely a nácizmus erősödésével összeomlik. Ez a mai korhoz is szól" - mondta Jean-Luc Choplin, aki azt ígéri, hogy a francia felirattal követhető angol nyelvű produkció feledtetni fogja a Lido mára elavult revüjeit.

Az igazgató reményei szerint "a megújult Lidó lesz a jövőben a párizsi Broadway". A darabot először mutatják be az eredeti angol nyelvű változatban Párizsban, Robert Carsen rendezésében. A kanadai operarendező szándékosan nem az Oscar-díjas filmet vitte színre, hanem visszatért a Broadway musical alapjául szolgáló Isten veled, Berlin című regényhez, Christopher Isherwood művéhez, amely egy fiatal amerikai író, Cliff Bradshaw emlékeit helyezi a középpontba Berlinben, a nácik hatalomra kerülése előtt. Az írót Oliver Dench játssza, a londoni West End színházaiból ismert Lizzy Connolly oldalán, aki Sally Bowlest alakítja. A Konferanszié szerepében Sam Butteryt látható. A Kabarét három hónapig játsszák a Lido régi kabarétermében, majd a színházat február végén fél évre bezárják és teljesen felújítják.


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.