Van egy táska, amivel nem engednek fel a repülőre

Több légitársaság szabályozta nemrégiben az úgynevezett okostáskákat, melyeket az adott társaság szabályaitól függően kitilthatnak az utastérből és a csomagtérből is.

Legrosszabb érzések egyike, ha a régóta vágyott utazásunkat az utolsó pillanatokban húzza keresztül valami figyelmetlenség, például a csomagjainkkal kapcsolatban.

Több légitársaság – úgy, mint az easyJet, a Ryanair vagy a British Airways – szabályoztak nemrégiben egy táskatípust, az úgynevezett okostáskákat, melyeket az adott társaság szabályaitól függően kitilthatnak az utastérből és a csomagtérből is.

Mi is az az okostáska? Egy okostáska beépített elektronikával rendelkezik – általában azért, hogy lehetővé tegye az eszközök töltését, a Bluetooth-on keresztüli csatlakozást, elektronikus zárat kínáljon, de akár wi-fi hotspotként is működhet.

Sok légitársaságnál pedig korlátozások vannak a táskák energiaellátásához használt akkumulátorok típusára vonatkozóan. Az itthon is népszerű Ryanair például azt engedi, hogy az okostáskát kézipoggyászként felvigyük a repülőre. A lítiumot tartalmazó akkumulátort azonban ki kell vennünk, mielőtt a táskát a fejünk feletti csomagmegőrzőbe helyezzük. Az akkumulátornak mindig nálunk kell maradnia.

Az okostáska poggyászként a csomagtérben is szállítható, ez esetben is el kell távolítani a lítium akkumulátort, mielőtt leadjuk a csomagmegőrző kapunál. Az akkumulátort ugyancsak magunkkal kell vinni a repülőgépre.

A többi említett légitársaságnál is hasonló szabályokat vezettek be. Amennyiben kérdésünk van a csomagunkkal kapcsolatban, mindenképp keressük meg az adott társaság ügyfélszolgálatát!

Tovább olvasok >>

Forrás: Hamu és Gyémánt


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.