Végre fény derült Stonehenge titkára

Egy több ezer évvel ezelőtt, a mai Wales területén emelt, kör alakú építmény része lehetett a Stonehenge néhány kőtömbje.

A szakemberek a pembrokeshire-i Preseli-hegységben tárták fel a Waun Mawn nevű kör alakú építmény maradványait, írja a BBC News.

A walesi kőkör, amely a harmadik legnagyobb ilyen típusú építmény Nagy-Britanniában, 110 méter átmérőjű, pontosan akkora, mint a Stonehenge-et körülvevő árok, és mindkét építményt a nyári napfordulókor felkelő naphoz igazították.
A világörökségi helyszín monolitjainak egy részét ugyanabból a kőtípusból faragták, mint azokat a tömböket, amelyek még mindig állnak a walesi lelőhelyen.
A Stonehenge egyik granulitoszlopja pedig illeszkedik a Waun Mawn egyik gödrébe, ami azt sugallja, hogy a monolit eredetileg a Preseli-hegységben emelt építmény része volt.
A kutatók azt már korábban megállapították, hogy a Stonehenge építéséhez első körben használt, kisebb granulitokat 240 kilométerről, a mai Pembrokeshire területéről szállították a mai Wiltshire-be.
A mostani felfedezés viszont azt sugallja, hogy a Waun Mawn granulitjait a Preseli régióból elvándorolt emberek hozhatták magukkal a területre, ahol aztán újra felállították őket.
 A Waun Mawn helyén ma már mindössze négy monolit áll, ám 2018-ban olyan lyukakat fedeztek fel a lelőhelyen, amelyekben egykor kőtömbök állhattak, ami azt jelezte, hogy a megmaradt kövek egy nagyobb, 30-50 oszlop alkotta kör részei lehettek. A lyukakból vett minták elemzése azt mutatta, hogy az építményt i.e. 3400 körül emelhették.
 Az Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmány eredményei megerősítik, hogy a régió fontos és sűrűn lakott terület volt az újkőkorszakban, egészen i.e. 3000-ig, amikor megszűnt az élet a térségben. "Mintha egyszerűen eltűntek voltak az emberek. Többségük talán elvándorolt, és magukkal vitték a köveiket, őseik emlékét" - mondta Mike Parker Pearson, a University College London professzora.
    

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.