Vidéken terjeszkedik a Főtaxi

Budapest után a vidéki személyszállítási piacra is kiterjesztette működését a Főtaxi, áprilistól elsőként Szombathelyen lehet telefonon és mobiltelefonos applikáción autót rendelni, és a tervek szerint a közeljövőben megjelennek Kaposváron is - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatásuk szerint a Vas megyei városban 16 autó közlekedik a Főtaxi szabadjelzőivel és matricáival, miután nevet váltott Szombathely egyik taxitársasága. A több mint másfél évtizede Vasi Taxiként indult, 2020-tól Palace Taxi néven működő cég így - a márkahasználati szerződés alapján - a Főtaxi brand alatt folytatja tevékenységét. Maradt ugyanakkor a megszokott tarifarendszer, az utasok továbbra is használhatják az ismert 80 620-320-as hívószámot, a rendeléseket és a címkiadást pedig már a Főtaxi diszpécserközpontja kezeli. Folyamatos forgalomnövekedés mellett a Főtaxi továbbra is őrzi piacvezető szerepét, amiben az informatikai fejlesztések, így például az applikáció megújítása, valamint a Budapest Taxi beolvasztása mellett fontos mérföldkőnek számít a vidéki terjeszkedés is - mondta ifj. Lajsz András, a Főtaxi operatív vezetője a közleményben.

Hozzátette: a közeljövőben a terveik szerint megjelennek Kaposváron és más hazai városokban is. A cég honlapján olvasható tájékoztatás szerint az 1993-ban megalakult Főtaxi Zrt. az ország legnagyobb taxitársasága. A szolgáltatást a piaci követelményekhez igazodva franchise rendszerben szervezik. Utolsó beszámolójuk szerint 2020-ban több mint 1,2 milliárd forintos forgalom mellett 218 millió forintos veszteséggel zártak. A járvány előtt, 2019-ben a forgalom megközelítette a 2,7 milliárd forintot, a nyereség a 320 millió forintot. A Főtaxi több mint 1300 taxis vállalkozó közreműködésével végzi személyszállítási szolgáltatását, elsősorban Budapesten és a fővárosi agglomerációban. 2013-ban a Főtaxi elsőként kapta meg a Budapesti Közlekedési Központtól a "minősített fuvarszervező" igazolást, megbízható partnerként pedig 2010 óta a Liszt Ferenc repülőtér hivatalos szerződött szállító partnere.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.