Visszafogják tevékenységüket Oroszországban a külföldi légitársaságok

A külföldi légitársaságok kivonulnak Oroszországból, vagy csökkentik járataik számát - írta szerdai számában a Novije Izvesztyija című orosz napilap.

Valerij Okulov orosz közlekedési miniszter-helyettes azzal magyarázta a jelenséget, hogy csökkent a kereslet a nemzetközi személyszállításban. A légitársaságok ugyanakkor a nehéz orosz gazdasági helyzet miatt növekedő piaci kockázatokra hivatkoznak.

A külföldi légitársaságok döntése elsősorban a rendszeres, nemzetközi járatokat érinti. A NIKI osztrák cég beszüntette Bécs és Moszkva között közlekedő járatát. Jelentősen csökkentette Oroszországba repülő járatainak számát az EasyJet európai diszkont légitársaság, a cseh CSA és az Egyesült Arab Emírségekben található Emirates nevű társaság is.

A Novije Izvesztyija úgy tudja, hogy a Delta, amely az egyik legnagyobb amerikai légitársaság, ugyancsak csökkenti New York és Moszkva között közlekedő járatainak számát, idén decemberben pedig be is szünteti járatait.

A lap rámutatott, hogy a külföldi légitársaságok Oroszországból való kivonulása, illetve oroszországi tevékenységük csökkentése már tavaly tavasszal elkezdődött, ami egybeesik a geopolitikai feszültség kiéleződésével, amelyet a Krím Oroszországhoz csatolása, majd a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kitörése váltott ki.

A Roszaviacija, az orosz légiközlekedési felügyelet adatai szerint tavaly 12 százalékkal csökkent az európai társaságok részvétele az orosz utasok szállításában. Ez leginkább a szibériai nagyvárosokat érintette: Cseljabinszkból, Tyumenyből, Permből és az Ural hegység menti Jekatyerinburgból már megszűntek a járatok az Egyesült Arab Emírségekbe, erőteljesen csökkent a járatok száma Indiába, Egyiptomba és Thaiföldre.

A turistaforgalom csökkenése miatt a thaiföldi légitársaság is beszüntette Moszkva-Bangkok járatát. Az airberlin pedig február közepén kettőről napi egyre csökkentette Berlin és Szentpétervár között közlekedő járatát.
Dmitrij Gorin, az orosz turistairodák szövetségének alelnöke szerint mindez nem mért csapást az orosz légi személyszállításra. Mint mondta, az orosz légitársaságok egyelőre sikerrel fedik le a piacot a nemzetközi útvonalakon is.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.