Együttműködésbe kezdenek az idegenvezetők az iparkamarával

Az egyesület és a kamara már régóta felismerte a közös együttműködésben rejlő lehetőségeket, és meg is kezdték a tárgyalásokat, de mostanra sikerült véglegesíteni, mindkét fél számára kedvező feltételekkel. Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) elnöke a szervezet éves közgyűlésén ismertette a tagokkal az együttműködés aláírását, és hangsúlyozta: ez a MIE 3 éves fennállásának egyik legfontosabb eredménye. A következő lépés az idegenvezetői törvény előkészítése.

A most aláírt együttműködés az alábbi területekre terjed ki:

1. Olyan szakmai ajánlások, jogszabály módosítások, illetve tervezetek kidolgozása, amelyek figyelemmel vannak a turizmus fejlődésével kapcsolatos és a Magyarországra látogató turisták által támasztott elvárásokra – megteremtik az idegenvezetők számára az igényes és színvonalas munkavégzés feltételeit.

2. Az idegenvezetői tevékenység gyakorlásához szükséges képesítési, szakmai-gyakorlati és nyelvi elvárások megfogalmazása, a folyamatos képzéssel kapcsolatos szempontrendszerek rögzítése.

3. Az idegenvezetői tevékenység felügyeletének és ellenőrzésének megteremtése érdekében olyan szakmai anyag kidolgozása, amely ezt engedélyhez/nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységként szabályozza. A kapcsolódó ellenőrzési feladatokkal együtt a különböző szakmai szervezetektől függetlenül működő területi gazdasági kamarák hatáskörébe utalják a szakmai anyagokban.

4. Az idegenvezetők számára szervezett (felnőtt) képzések, továbbképzések és tanfolyamok szervezése, a tematika, és a képzés eredményes elvégzéséhez szükséges elvárások kidolgozása.

A BKIK ugyanakkor vállalta, hogy a MIE-vel való együttműködés során kialakított szakmai ajánlásokat, jogszabály tervezeteket a jogalkotók, illetve a kormányzat részére eljuttatja, és az elfogadás érdekében a különböző szakmai fórumokon támogatja. A sikeres együttműködés érdekében a továbbiakban a MIE és a BKIK rendszeresen, évente legalább 2 alkalommal áttekinti és értékeli a megvalósított feladatokat, illetve új célokat fogalmaznak meg.

Forrás: Turizmus Online


Utazás 2025 kiállítás: fókuszban a különleges élmények

Utazás 2025 kiállítás: fókuszban a különleges élmények 

Az idei évben különös figyelmet kap a Balaton négyévszakos turizmusa, míg a nemzetközi vendégek közül Szlovákia mutatkozik be különleges gasztronómiájával és kulturális örökségével.
 Most először: nemzetközi snowboard verseny Magyarországon

Most először: nemzetközi snowboard verseny Magyarországon 

Látványos nemzetközi snowboard-verseny, tökéletes hó és minden pályán zavartalan nyitvatartás várja a sízőket a hétvégén Mátraszentistvánon.
Hosszabb a balatoni STRAND Fesztivál, mint korábban

Hosszabb a balatoni STRAND Fesztivál, mint korábban 

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál.
NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés

NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés 

Visszavonják a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetet, amely a szálláshely-minősítési tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak szabályozását célozta.
Sétálójeggyel nyit újra a szentendrei Skanzen

Sétálójeggyel nyit újra a szentendrei Skanzen 

A Skanzen házaiba ugyan még nem térhetünkk be, de sétálhatunk, túrázhatunk a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó 75 hektáros területen.
Vegyes ízelítő a 2025-ös HoReCa Design Kiállítás választékából

Vegyes ízelítő a 2025-ös HoReCa Design Kiállítás választékából 

Az idei HoReCa Design Kiállítás, amely a Bútor, Lámpa, Dekor Kiállítás részeként látogatható, számtalan innovatív és különleges termékkel várja a szakmai érdeklődőket.
Csendes Olivér: a hazai turizmus idén is húzóágazat lehet

Csendes Olivér: a hazai turizmus idén is húzóágazat lehet 

Az Utazás kiállítás szakmai napján a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szervezésében megrendezésre kerülő konferencián a hazai turizmus szereplői osztották meg tapasztalataikat.
Kicsi gazdák, nagy kalandok: egyedülálló farsang a múzeumban

Kicsi gazdák, nagy kalandok: egyedülálló farsang a múzeumban 

A Mezőgazdasági Múzeum szervezői egyedülálló farsangi kalandra hívják a családokat 2025. március 1-jén a Vajdahunyad várába. Egy napra gyermekeinkből lehet tehenész, lovász, gabonatermesztő vagy szatócsboltos.
PwC: erősödő bizalom a világgazdaságban, óvatos vállalati várakozások

PwC: erősödő bizalom a világgazdaságban, óvatos vállalati várakozások 

A hazai cégvezetők 70 százaléka számít globális gazdaság gyorsulására, 60 százalék a hazai gazdasággal kapcsolatban is optimistán nyilatkozott, míg saját vállalata növekedésében mindössze 39 százalék bízik.
Így zajlott a jubileumi BCEFW

Így zajlott a jubileumi BCEFW 

A Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) az elmúlt években a régió egyik legjelentősebb divateseményévé vált, a 15. szezon pedig minden eddiginél színesebb programmal és új nemzetközi együttműködésekkel ünnepelte a közép-európai divatot február 10-16. között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.