Közel 50 százalékkal drágább az étel az itthoni karácsonyi vásárban

Az ételek minegy 50 százalékkal többe kerülnek a budapesti, Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, mint Bécsben, ugyanakkor a forralt bor itthon sokkal olcsóbb.

A Nosalty.hu körképét a Pénzcentrum dolgozta fel, a gasztronómiai témájú oldal saját gyűjtése szerint amíg Budapesten 2200 forintért adnak egy sült kolbászt kenyérrel és mustárral, addig ugyanez Bécsben átszámolva 1500 forintba, Pozsonyban pedig 840 forintba kerül.

A hotdogért a kimondottan drágának számító Vörösmarty téri vásárban 3500 forintot is elkérnek, míg Bécsben 2000 forintnak megfelelő euróból megúszható ez a street food. Kürtös kalács árban is verhetetlenek vagyunk (a Vörösmarty téren 1200 forint, Pozsonyban ezer forint).

A strandokon megszokott lángos pedig itthon és a szlovák fővárosban is ugyanolyan drága. A Balatonnál 700 forint már soknak számít a nyári szezonban egy sima lángosért, ugyanez most Budapesten és pozsonyban is ezer forintba kerül.

Míg a hotdog és a sült kolbász nem feltétlenül tartozik hozzá a karácsonyi hangulathoz, a forralt bor annál inkább. Ebben pedig Budapest annyival olcsóbb, mint amennyivel a többi tételben drágább: itthon 600 forintért lehet kapni két decit, míg Bécsben 1340, Pozsonyban 670 forintnak megfelelő eurót kóstál.

 

Forrás: Pénzcentrum/Nosalty.hu


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.