Idén négy charterjárat közlekedik Tunéziába 

A Kartago Tours és a Taurus Reisen együttműködésének köszönhetően négy charter járat indul Tunéziába. 
Több mint 20%-os növekedés a hivatásturisztikai konferenciák számában

Több mint 20%-os növekedés a hivatásturisztikai konferenciák számában 

Az MTÜ által kiadott tanulmányból többek között kiderül, hogy +27,6%-os növekedés volt a rendezvények számában 2015-höz képest és összesen 3598 hivatásturisztikai rendezvényt tartottak 2016-ban. 
A magyarok fele tervez nyaralást idén

A magyarok fele tervez nyaralást idén 

A GfK legfrissebb, az idei nyaralási terveket vizsgáló 1000 fős, országos reprezentatív felmérésének adatai azt mutatják, hogy hazánk lakosságának a fele tervez nyaralást idén. Mind a belföldi, mind a külföldi úti célok között első helyen szerepelnek a „vizes” helyek: tavak, tengerek vagy fürdőhelyek.

Új 2400 négyzetméteres vízi-játszótérrel indul a nyár a Tisza-tónál 

Az ország második legnagyobb taván június 2-án nyitják meg a több mint két kézilabda pálya alapterületű vízi-kalandparkot.

Erre kell odafigyelni, ha diákmunkást alkalmaz 

A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.

Országos szakmai rendezvénysorozatot indít az MTÜ 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Paradigmaváltás a turizmusban címmel elindítja országos szakmai rendezvénysorozatát. 

Jelentősen nőtt a vendégforgalom a Tisza-tónál 

A Tisza-tónál végrehajtott környezetvédelmi és turisztikai fejlesztések hatására jelentősen nőtt a környékbeli települések vendégforgalma 2010. óta - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi minuszter egy hétvégi rendezvényen. 
Három új lehetőség nyílt meg az Erzsébet-táborokon belül

Három új lehetőség nyílt meg az Erzsébet-táborokon belül 

Vasárnaptól három új lehetőség nyílt meg az Erzsébet táborokon belül - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára gyereknapon, vasárnap, a Családok budapesti világtalálkozójának záró rendezvényén.
A kormány célja, hogy az állatkert és a Városliget a főváros legvonzóbb szabadidős helyszínei legyenek

A kormány célja, hogy az állatkert és a Városliget a főváros legvonzóbb szabadidős helyszínei legyenek 

A kormány legutóbbi ülésén áttekintette a Fővárosi Állatkert és a Városliget fejlesztését – erről Lázár János beszélt a Kormányinfón. A kabinet célja az, hogy az állatkert és a Városliget a főváros legvonzóbb, legszebb szabadidős helyszínei legyenek, amelyeket a magyar emberek, a családok és a turisták is élvezhetnek.
Ünnepélyesen megnyitották a Duna Arénát

Ünnepélyesen megnyitották a Duna Arénát 

A Duna Aréna megnyitójával indult a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének szombati helyosztós programja.

A Hosszúlépés újragondolta a balatoni kirándulásokat 

A Hosszúlépés csapata júniustól 8 helyszínen mutatja meg, miről érdemes máshogy gondolkozni a Balaton körül, milyen felfedeznivalót rejtegetnek "azok a tájak, ahol nyaranta a vízibicklit hajtottuk és lángost ettünk" - fogalmaz a közlemény. A Balaton mellett Szentendrén is indítanak tematikus stéákat.

Kapacitásnövekedés a Green Holidaysnél 

Gépei kapacitásának a növeléséről számolt be a Green Holidays. Mint azt Mihálka Róbert értékesítési vezetőtől megtudtuk, bizonyos járatnapokon nagyobb gépekkel repülnek a Török Riviérára.

Erős visszaesés után újra többen járnak múzeumba 

A KSH adatai szerint több millióval csökkent a múzeumba látogatók száma az elmúlt években. 

Sétahajókázás a Christian Tourral 

Tegnap a Christian Tour sétahajókázáson látta vendégül partnereit. 

Elutasítja a kötelező szervizdíj bevezetésének tervét a KISOSZ 

A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetség (KISOSZ) elnöke Antalffy Gábor, szerint: a szállodaszövetség és a Vimosz javaslatának megjelenését nem előzte meg széleskörű szakmai egyeztetés, holott erre szükség lett volna, hiszen a vendéglátós szakma jelentős része ellenérzéssel fogadta.

Új 4 milliárdos turisztikai pályázat  

Elindult a „Turisztikai fejlesztési térségek pozicionálása” című felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A támogatási kérelmeket 2017. év július 25-től 2018. november 15-ig lehet benyújtani.

8,7 milliárd forintos fejlesztések Dunaújvárosban 

Négy városfejlesztési projekt indul Dunaújvárosban 8,7 milliárd forintból: a Modern városok program keretében felújítják az élményfürdőt és a sportuszodát, megújul a Szalki-sziget, emellett járási hivatali épületet alakítanak ki, továbbá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) középületeket, közterületeket újítanak fel.

Közkedvelt német utazásszervezők az Amadeus rendszerén keresztül 

Az Amadeus legújabb utazási megoldásának bevezetése két közismert német utazásszervező – az FTI Touristik és a JT Touristik – valamint kiválasztott utazási irodák részvételével indult Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Csehországban és Szlovákiában. Az Amadeus Tours Suite Merchant Edition a közép-európai régió 16 milliárd eurós szabadidős kiutaztatási piacát célozza meg, összekötve több mint 1400 közép-európai utazási irodát német utazásszervezőkkel.  

Az MTÜ szerint megkétszereződhet a turizmusban dolgozók bére  

Január elsejétől jelentősen emelkedhet a turizmusban dolgozók átlagjövedelme, ami az állam részéről áfacsökkentés, a munkaadók felől garanciavállalás útján valósulhat meg. Hamarosan döntés születik – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Guller Zoltán. 

Attrakciófejlesztés és kreativitás a kulturális turizmusban 

Az attrakciófejlesztés és a kreativitás turizmusban betöltött szerepét járja körül az a konferencia, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetemen rendeznek meg június 13-án.

Május 26. utolsó nevezési határidő! 

Május 26. az utolsó nevezési határidő a Pakk Csomagolásdizájn-versenyre.

Ingyenes túra egy világhírű fotóssal Budapesten 

Május végén, európai fotós körútjának keretében Budapestre érkezik Trey Ratcliff, világhírű fotós és író, hogy közelebbről megismerkedjen a várossal, és hogy kamerájával felfedezze Budapest igazi báját. Felfedező útján Treyt most bárki elkísérheti, hiszen május 31-én ingyenes, közös fotótúrára invitálja a város és a fotózás szerelmeseit.

A horvátokat érdekli a magyar gyógyturizmus 

Mintegy 60 horvát turisztikai szakember; megyei idegenforgalmi közösségi igazgató, a turisztikai szakma más jeles képviselője, illetve néhány ismert horvát újságíró látogatott Magyarországra ezekben a napokban. A túra célja, melynek során a szakemberek Hévízre, Sárvárra és Budapestre látogattak el, a magyar gyógy- és egészségturizmus (spa; wellness, fürdőkultúra) lehetőségeinek és eredményeinek feltérképezése.

Új rendelettel szabályoznák a budapesti szórakozóhelyek nyitvatartását 

Budapest több belvárosi kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitvatartását – értesült a Magyar Nemzet. A kerületi vezetőknek az az álláspontja, hogy szükséges a változtatás, mert a lakóknak joguk van a nyugodt pihenéshez, amit a vállalkozásoknak is tiszteletben kell tartaniuk.

A hozzátartozók szerint méltatlan összeget ajánlott fel a Groupama 

A Groupama biztosító pedig olyan összeget ajánlott fel, illetve utalt ki az áldozatok hozzátartozóinak - melyet a 24.hu információja szerint egyetlen család sem fogadott el. A biztosító közleménye szerint a magyar gyakorlatban meghatározott kártérítési összegek felső határán mozognak a díjak. 

Regionális vezető lenne az új online utazási iroda 

A Beontrips Kft. utazási portálja közel egyéves előkészítés után indult útjára 2017 áprilisában Magyarországon. Az iparági tapasztalattal rendelkező, magyar alapítók által létrehozott vállalkozás mögött hazai és külföldi befektetők állnak. A beontrips.com utazási portál magyar és angol nyelven kínál globális utazási opciókat. 

A Balaton Turizmus Szövetség elnöke mégis támogatja a kötelező szervízdíj bevezetését 

Hoffmann Henrik szerint a kötelező szervízdíj a versenyképes bérezés kialakításának részét képezné. 

Ismét lehet pályázni az év ökoturisztikai létesítménye címre 

A Nemzeti Parki Termék Védjegyrendszer ismertségének növelése érdekében egy éven át tartó promóciós- és marketing körút aggteleki rendezvényén ünnepélyes keretek között hirdették meg kedden „Az év ökoturisztikai létesítménye 2017” pályázatot, amit a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség írt ki közösen.  

A régióban Magyarországon a legmagasabb az áfa és legalacsonyabb a nyereségadó kulcsa 

A kelet-közép-európai régió valamennyi országa a forgalmi és fogyasztási adókra helyezi a hangsúlyt, az általános forgalmi adó (áfa) Magyarországon a legmagasabb, ugyanakkor itt a legalacsonyabb a társasági nyereségadó - derült ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat ötödik alkalommal megjelent Kelet-Közép-Európai Adókalauz 2017 (Mazars CEE TaxGuide 2017) című kiadványából. 

Geopark családi napok 

A program június 9-11-én a Novohrad-Nógrád Geopark eresztvényi (Salgótarján) látogatóközpontnál, az Európai Geoparkok Hete programsorozat részeként kerül megrendezésre. 

Siófokon a feje tetejére állt a világ 

Megérkezett Magyarország első fordított háza a Siófoki széplaki városrészbe. 

Idén már 47 százalékkal több magyar turista kereste fel Horvátországot, mint tavaly 

A Nagycsarnokban tartott "Horvát napok" keretén belül beszámoltak a magyar turisták számának növekedéséről és idén először a látogatók horvát termékeket is kipróbálhattak. 

Gyászol a hazai boros világ 

Kedd hajnalban, hosszan tartó betegség után elhunyt Konyári János balatonboglári borász.

Újra látható Bözödújfalu 

Két hónap alatt több mint nyolc méterrel csökkentették a tó vízszintjét, így láthatóvá váltak az egykori település romjai. A következő hetekben tovább apasztják a tározó vizét. 

Kastélyprojekteken dolgoztak a kulturális turizmus tárgy keretében a BCE alapszakos hallgatói 

A Budapesti Corvinus Egyetem Turizmus és vendéglátás, valamint Kereskedelem és marketing alapszak hallgatói a Kulturális turizmus tárgy keretében immár hagyományosan a kulturális élet különböző területeihez kapcsolódva élő turisztikai projektekben vehetnek részt. Ebben a tanévben a hallgatók megismerkedhettek a Nemzeti Kastély-és Várprogrammal, projektmunka keretében javaslatokat fogalmazva meg a magyar kulturális örökség részét képező intézmények turisztikai hasznosítására.

Természetvédelmi program indul a Hévízi-tó körüli területeken 

A Hévízi-tó körüli leromlott állapotú erdő- és gyepterületek rekonstrukciója, a nem honos fajok eltávolítása érdekében átfogó tóvédelmi program indul Hévízen és környezetében közel 662 millió forintos támogatásból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Hévízen.

Történelem és kultúra az egri gyermeknapon 

Az egri kétnapos gyereknapi programok között lesz „Történelmesdi”  azaz Vitézi próba, Gárdonyi-kuckó, solymászbemutató és várműhely kézműves foglalkozás is. 

Tovább erősödik a kapcsolat Nyíregyháza és Bielsko-Biala között 

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai meghívást kaptak a Bielsko-Biala-ban júniusban megrendezésre kerülő 13. Partnervárosi Fesztiválra, ahol prezentálják majd a város turisztikai attrakcióit. 

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum lett az év múzeuma 

Átadták Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat a Múzeumok Majálisán szombaton Budapesten.

A balatoni vendéglátósok ellenzik a kötelező szervizdíjat 

A balatoni vendéglátósok ellenzik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által kezdeményezett 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetéséről szóló javaslatot.

Moszkva napok Budapesten idén ősszel 

Ilya Kuzmin, Moszkva Önkormányzata külgazdasági és külügyi főosztályvezető-helyettesének vezetésével 2017. május 19-én öt tagú – hivatalos látogatást előkészítő – delegáció tárgyalt a budapesti városházán. A két főváros – Budapest és Moszkva – között fennálló partnerségi együttműködési megállapodás keretében intenzív egyeztetetések folynak mind politikai, gazdasági és mind pedig kulturális téren.

Kilenc hosszú hétvége lesz 2018-ban 

Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken. A munkanap áthelyezések miatt ugyanakkor kilenc hosszú hétvége lesz 2018-ban.

Félmilliárdos a kár a Bükkben és a Zempléni-hegységben 

Végéhez közeledik a miskolci központú Északerdő Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőket ért veszteségek felmérése, az áprilisi havazás és vihar mintegy félmilliárd forint kárt okozott a Bükkben és a Zempléni-hegységben közölte Zay Adorján, a cég vezérigazgatója. 

Újításokkal várják a fürdőzőket a balatonfüredi strandokon 

A balatonfüredi városi strandokon több jelentős és hasznos fejlesztés zajlik, vagy előkészítés alatt áll. A fejlesztések egy része már az idei szezonra elkészülhet, de lesz olyan munka, ami áthúzódik az őszre. A Kisfaludy strandon többek között csúszdaparkot, fitneszparkot és vízi vidámparkot is kialakítanak, az Esterházy strandnál pedig kibővítik a beléptetőrendszert és az élményfürdő gyermekrészét is.

"Visszakastélyosítási" munkálatok kezdődnek a Forgách-Lipthay-kastély épületén 

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megkezdődött a szécsényi Forgách-Lipthay-kastély és a szécsény-benczúrfalvai Benczúr-kúria turisztikai és infrastrukturális fejlesztése; 600-600 millió forintból állítják helyre az épületeket és új turisztikai funkciókat alakítanak ki - mondta Virág Zsolt, a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteken Szécsényben.

1,5 milliárd forintos beruházásra készül a BAHART 

A BAHART saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt a Balaton régióban. 

Leesett Pom Pom a fáról Kisújszálláson 

…és ez még nem minden: a város kulcsát is ellopták! Új városmarketing applikációval rukkolt elő a kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő Kft. és a Miratia

Hr a döntéshozói asztalnál 

Széles spektrumon mozognak a hr-es munkafeladatok: alapszinten a hr-es mások kéréseit hajtja végre, kimutatásokat rak össze, és többnyire softvereket, táblázatokat kezel. A skála másik pontján pedig a stratégiai hr áll, ahol elvárás a proaktivitás és kreativitás. A cél mindenképp ez kell, hogy legyen, ez viszi előre a céget, és nem mellesleg a hr-es karrierjét. (x)
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!