Vízimalom, talpasház, kastély

Átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság által alapított díjakat. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága április 18-án, a Műemléki Világnapon adja ki díjait. Idén három ICOMOS Díjat, három Példaadó Műemlékgondozásért Díjat, és három Műemlékvédelmi Citrom Díjat osztottak.

Az ICOMOS Díj célja felhívni a figyelmet és példának állítani az elmúlt év legsikerültebb műemlék helyreállításait.
2018-ban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság ICOMOS Díjjal ismerte el a Nagydobsza, Fő utca 68. talpasház felújítását, az épületegyüttes gondos kutatását és tervezését, hagyományőrző felújítását és példaértékű revitalizációját, a látogatókat és az egész községet szolgáló hasznosítását. A Nagydobsza főutcájában álló talpasház, melléképület és pajta együttese megújítása alapos kutatásokon alapuló tervek szerint, gondos kivitelezésben, hagyományőrző módon valósult meg. A megszokott, elsősorban kiállítótéri funkción túl a pajta előadóteremként, "pajtaszínházként" is működhet. ICOMOS Díjjal ismerte el a Püspökszentlászló, püspöki kastély helyreállítását, emlékhely és zarándokház kialakítását, az egykorira hasonló mai funkció és az idegenforgalom együttműködésének körültekintő látogatóközpont megtervezését, és a teljes együttes gondos restaurálását, kivitelezését.

Idilli természeti környezetben, arborétumszerű parkban áll az egykori kastély épületegyüttese. A gondos tervezés, restaurálás, kivitelezés lehetővé tette, hogy az épület eredeti funkciója - püspöki nyaralókastély és templom - mai módon működjék tovább.  Ez a használat egyúttal zarándokközponttal is kibővült a kastély melletti udvarra szervezve, kiegészülve kiállítóhelyiségekkel, emlékszobákkal és a jelentős számban idevonzott látogatók méltó fogadásával. ICOMOS Díjjal ismerte el tornai római katolikus templom helyreállítását, a szakszerű régészeti, építészeti és restaurátori előkészítést, a gondos restaurátori és kivitelezési munkákat.  A szlovákiai Torna (Turňa nad Bodvou) község Nagyboldogasszony templomának műemléki és restaurátori kutatása gazdag gótikus falképeket tárt fel.  A kutatás mellett a tervezési, kivitelezési és restaurátori munkák is példaértékű színvonalon készültek el. A helyreállítással jelentősen gazdagodott a templom értéke, a gótikus művészetről való tudásunk, és egyúttal az idegenforgalmi célpontok listája is.

A Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal a műemlékek szakszerű fenntartására, megőrzésére, és az épített örökség közösségépítő jó gyakorlatára hívja fel a figyelmet az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság.
2018-ban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Példaadó Műemlékgondozásért Díjjal ismerte el a Bazalt Kft. és a Bán-család a naszályi vízimalom kapcsán végzett rendkívüli értékmentő munkáját. A naszályi malom épületének és környezetének felújítását a tulajdonos BAZALT Kft., az elkötelezett Bán-család vállalta fel 2000 és 2010 között. Hozzáértő és érzékeny műemléki szemlélettel nyúltak az épületegyütteshez, és az épület természeti környezetének revitalizációja is megtörtént. A malomban rendszeresen szerveznek programokat is. Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal ismerte el és állítja példának György András lelkipásztor munkásságát Somorja templomának műemléki értékeinek feltárásáért, közkinccsé tételéért - rendkívüli tevékenysége, aktivitása példakép minden műemlék tulajdonos számára.

György András, a szigetközi Somorja (©amorín, Szlovákia) református lelkipásztora példás aktivitással megteremtette templomának kutatásához a megfelelő anyagi hátteret, irányítva, tevékenyen részt véve és szervezve a szakszerű kutatást, mindemellett folyamatosan kiemelt feladatának tekintve a templom művészeti értékeinek megismerését és ismertetését, emellett tudományos konferenciát is szervezve a középkori templom régészeti kutatásairól és építészettörténeti különlegességeiről.
Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal ismerte el Lőrinczi Zsuzsa több évtizedes szemléletformáló ablakmentő munkáját. Lőrinczi Zsuzsa a nemzetközileg ismert jó gyakorlatok bemutatásán, a hazai szerkezeteknél alkalmazható megoldások kidolgozásával, a sikeres megoldások bemutatásával ösztönzi a gyakorlat terjedését. Magas színvonalú könyvet, hiánypótló kiadványt szerkesztett a történeti ablakok értő bemutatására. Az ablakprofilok.hu honlap létrehozásával közkinccsé és felhasználhatóvá tette kutatásait és azok eredményét.

Citrom-díjban részesíti a Budapest VIII. kerületi Tisztviselőtelep műemléki jelentőségű területén álló Benyovszky Móric utca 42. számú lakóházának lebontását. A Budapest VIII. kerületi Tisztviselőtelep műemléki jelentőségű terület. A védettség célja a viszonylag jól megmaradt historizáló épületegyüttes minél teljesebb megőrzése, így régi épületek bontásának megakadályozása. A Benyovszky Móric utca 42. számú épület az 1880-as években épült tipikus tisztviselőtelepi lakóház volt, amelyet 2017-ben a műemléki hatóság tudta nélkül lebontottak. Citrom-díjban részesíti a váci irgalmasrendi kápolna szakszerűtlen, leszegényítő, engedély nélkül történt felújítását, az eddigi berendezések és falképek elpusztítását. A barokk kori kápolna építési ideje után 150 éven át gazdagodott, és belső értékeit még az államosítás évtizedeiben is megőrizte. A legutóbbi belső felújítása engedélyezés nélkül történt, értékes részleteit és rétegződését figyelmen kívül hagyta, eddigi berendezéseit és falképeit elpusztította, így leszegényített, sematikus templombelsőt hozott létre.

Forrás: MTI OTS


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.