Pofozkodás a lizsében

A 168 Óra majdnem 9 perces videóján látható, ahogy a paravánok mögött folyó faátültetési munkákat felügyelő Valtonos biztonságiak egyszer csak több tucatnyi, nagydarab emberből álló csapata kiront és alaposan helyben hagy időset, nőt, férfit és okos telefont. A kisfilm időtartama alatt a rendőrségből nem sokat látni.

A ligetvédők a sajnos már évek óta csak porfogóként álló időkerék mellett folyó faátültetések ellen, a filmben elhangzók szerint legálisan demonstráltak a paravánok 20 méteres körzetében. Szerették volna megakadályozni a munkagépek területre történő ki- és bejutását.

Az előzmények a felvételből nem derülnek ki, az azonban látszik, hogy a biztonságiak nem bántak kesztyűs kézzel a gyülekézési jogukkal élni kívánó adófizető polgárokkal. Bizonyára vizsgálat állapítja meg, hogy ki és mennyiben lépte túl a jogkörét. A hatalmas ribillió közepette érdemes figyelni az emberhátrányos helyzeket, illetve ahogy 06:59-nél egy napszemüveges férfi akkorát kever le egy vékonyabb csontozatú lánynak, hogy az egy másodperccel rá már a földön fekszik. Ekkor a felvétel szerint már a rend őrei is beszállnak a pogózásba, de meglehetősen visszafogottan. Majd nekilátnak intézkedni, a videó tanúsága szerint a tüntetőkkel szemben.

A Magyar Narancs megkereste az ügyben a BRFK-t, ahonnan azt a választ kapták, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányság „garázdaság vétség gyanúja és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.”

A közeli Hősök-terén ez is csak egy nap a sokból: jönnek-mennek a turistabuszok, öntik utasaikat a sokat látott szobrok lába elé. Néhány, a fotózkodásban megfáradt utazó a Műcsarnok árnyas árkádja alatt kortyolgat egy-egy limonádét. A Műcsarnok mögött, pont a szerdai erőszakos jelenettel farkasszemet nézve áll egy székelykapu. Átadását előredátumozták 2018. augusztus 20-ra. „Csak egyetlen út áll előttünk nyitva, a szeretet útja” - valami ilyesmi olvasható a kapuboltozat fölött.

{youtube|id=CTqJ1w6p7Lo}

Forrás: 168 óra


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.