Az utazási irodai szakma hírnevét sértette meg az ügyvéd 

Nagy port kavart utazási irodai körökben az a nyilatkozat, amelyet Ikanov Gábor ügyvéd tett a közelmúltban az egyiptomi buszbalesettel kapcsolatban egy televíziós műsorban. Az ügyvéd kijelentéseire most nyílt levélben válaszolt az utazási irodák szövetsége. 

Fejlesztési tervekről egyeztettek a Balaton régióban 

Ahhoz, hogy a Balaton régió a kormánydöntés szerinti 300 milliárd forintos fejlesztési forrással élni tudjon, a jövő év első felében meg kell jelenniük a pályázati felhívásoknak, és 2017 június végéig meg kell kötni a szerződéseket - mondta a Miniszterelnökség uniós fejlesztések koordinálásáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén.

A bringásokat vizsgáztatnák, a futóversenyeket megfeleznék Budapesten 

December 21-én lesz a miniszterelnök és a főpolgármester között egy „hosszú egyeztetés”– jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István, hozzátéve, hogy nemcsak a BKV hosszú távú finanszírozásáról, hanem minden, Budapest előtt álló feladatról szó fog esni, például a kerékpárutakról és a kerékpárosok viselkedéséről, de a "forgalomzavaró" futóversenyekről is.

Olimpiai ötletpályázaton dolgoznak a BME hallgatói 

Ötletpályázatot írt ki hallgatóinak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a 2024-es budapesti olimpiai kandidáláshoz kapcsolódóan; a többi között arra keresték a választ, hogy miként lehet sikeres egy magyarországi sportesemény.
December 14-én jön az új húszezres

December 14-én jön az új húszezres 

Megújított 20 ezer forintos címletű bankjegyet bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mely december 14-én kerül forgalomba. Többek között a színe is megváltozott az értékes papírlapnak, de UV-motívum, jelzőrostok és biztonsági szál is van benne.
Az Ogilvy & Mather nyerte a Wizz Air kommunikációs tenderét

Az Ogilvy & Mather nyerte a Wizz Air kommunikációs tenderét 

Négy fordulós volt a tender, nyolc ügynökséget hívtak meg. 

Magyar turisták, irány Budapest! 

Hagyományteremtő céllal először rendezett évértékelő és a következő év aktivitásait bemutató rendzevényt a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a Nemzetgazdasági Minisztériummal karöltve, ahol elhangzott többek között, hogy 2016-ban kiemelt figyelmet kap a belföldi turisták Budapestre csábítása, valamint, hogy a fővárosnak is hamarosan lesz turizmusstratégiája.
Kerékpáros túraútvonalak lesznek a Csepel-szigeten

Kerékpáros túraútvonalak lesznek a Csepel-szigeten 

Összetekerünk! címmel regionális zöld turizmusfejlesztési programot indított a Magyar Kerékpárosklub. A program célja, hogy több kerékpáros turista jobb feltételek mellett, eddig kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeket fedezhessen fel. A Magyar Kerékpárosklub ezért többek közt a Csepel-szigeten is új kirándulóútvonalakat jelöl ki, valamint felhívja a döntéshozók figyelmét a kerékpáros turizmusban rejlő kiaknázatlan gazdasági lehetőségekre, az infrastruktúra fejlesztésének fontosságára.

Októberben nőtt a belföldi, csökkent a külföldi vendégforgalom 

Októberben kis mértékben nőtt a hazai szálláshelyek vendégforgalma a belföldi kereslet növekedése miatt, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma csökkent. 

Játszva lehet utazást szervezni 

Viago néven utazással és szállásfoglalással kapcsolatos gamification alkalmazás indult.

Rekordok éve Ferihegyen 

Most már hivatalos: tízmillió, vagyis egy Magyarországnyi ember fordult meg a budapesti repülőtér termináljain 2015-ben, ami minden idők legmagasabb utasforgalmi rekordját jelenti. Ebben közrejátszottak az idén indított új repülőjáratok, a megnövelt repülőgép-kapacitások, valamint a sűrűbben közlekedő járatok éppúgy, mint Budapest egyre fejlődő turisztikai kínálata vagy éppen a külföldiek számára kedvező ár-érték arány.

Az Európai Bizottság első helyen rangsorolta az Amadeust kutatás-fejlesztési beruházásai alapján 

Az Amadeus csak a 2014-es évben 568,4 millió eurót fektetett kutatás-fejlesztésbe, míg 2004 és 2014 között ez az összeg meghaladta a 3,5 milliárd eurót. Teljesítményének köszönhetően szerzete meg az első helyet az európai utazás és turizmus kategóriában.  

Pályázat a budapesti olimpia arculatára 

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Design Terminál nyílt pályázatot hirdet Budapest olimpiai pályázatának a megtervezésére.

Ők kapták idén a Pro Turismo-díjakat 

A magyar turizmus erejét, növekedésének dinamikáját a legjobban az mutatja, hogy idén még háromnegyed év sem kellett ahhoz, hogy a 2011-es egész évi vendégéjszaka-számot elérje az ágazat – emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Pro Turismo-díjak átadásakor. A tárcavezető elismerésének adott hangot, hiszen a magyar turizmus idei növekedési üteme nemzetközi összehasonlításban is kimagasló.

Ötcsillagos minősítést kapott a Sárvári Gyógyfürdő 

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő az országban egyedüliként 4 kategóriában is 5 csillagos minősítést kapott. 

Húszezer vendégéjszakával nőtt Poroszló turizmusa két év alatt 

Idei eredményei alapján a Tisza-tavi térség kiemelkedő településévé fejlődött Poroszló – tudtuk meg Bornemisza János polgármestertől. Ezt elsősorban a három és fél éve átadott ökocentrumnak köszönheti a település, amely ma már vonzó turisztikai látványosság.

AX a mindenit! 

A Balaton déli partjának végén, Kéthelyen lévő AX&AX Borászat egyik pillanatról a másikra nevet és tulajdonost váltott, immár Kristinus Borbirtokként működik tovább.

Budapestet népszerűsítő villamosok járnak Bécsben 

Bécs legforgalmasabb útvonalain év végéig Budapestet népszerűsítő villamosok közlekednek, s egymás után jelennek meg a kedvelt osztrák magazinokban és lapokban a turistacsalogató cikkek, amelyek hazánk fővárosába invitálnak. Ausztria egyik legkedveltebb napilapja, a Kurier weboldalán egész decemberben meggyőző képekkel illusztrált, egy hónapig tartó PR cikksorozat olvasható.

A magyarok többsége örülne a 2024-es olimpiának 

A magyar lakosság 60 százaléka örülne, kétharmadát (66 százalék) pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos december elején végzett közvélemény-kutatásából.

Támogassuk a magyar gazdákat! Igyunk magyar tejet! 

Folytatja a magyar tej és tejtermékek fogyasztásának ösztönzésére indított kampányát a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága, a Földművelésügyi Minisztérium és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – jelentették be december 9-én, szerdán, a Völgy Vidék Sajtút Etyeki Sajtútállomásán megtartott sajtótájékoztatón. 

A GVH jóváhagyta a Szallas.hu felvásárlását 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Portfolion Regionális Magántőke Alap közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az online szálláshely közvetítéssel foglalkozó Szallas.hu Kft. felett - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

Visszakerül a dóm elé a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada 

Több mint kétmilliárd forintból, uniós támogatással megújult a szegedi dóm, a Dömötör-torony és a székesegyház környezete. Jövő nyártól visszakerül korábbi helyére a szabatéri játékok színpada is. 

Megtalálhatták Szulejmán szultán türbéjét Szigetváron 

I. Szulejmán szultán síremlékének (türbéjének) maradványait fedezhették fel magyar tudósok Szigetvár mellett - jelentették be a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Budapesti Programkoordinációs Irodájának szerdai sajtótájékoztatóján.

Minibusz-szolgáltatót vált a Budapest Airport 

Januártól új szolgáltató üzemelteti a ferihegyi repülőtéri transzfereket. A miniBUD a Petrányi Autó és a BUDPORT konzorciuma, leendő ügyvezető igazgatója Limburger Lóránt, a Malév utolsó vezérigazgatója. 

A munkaerőhiány már a versenyképességet is veszélyezteti 

A Manpower legfrissebb előrejelzése szerint a kilenc vizsgált ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban, a legerősebb felvételi kedvet a vendéglátóiparból jelentették - írja az MTI.

Új turisztikai látványossággal bővül a Dél-Balaton 

A Szent László király által 900 éve alapított bencés apátság romjainak szomszédságában avatták fel szerdán Somogyváron, a nemzeti emlékhellyé nyilvánított Kupavárhegynél kialakított látogatóközpontot.

Kaposváron a turisztikai látványosságok 90 százaléka akadálymentes 

Különdíjat kapott Kaposvár az Európai Bizottság akadálymentes városokat elismerő, Access City elnevezésű versenyén - közölte kedden Kósa Ádám, az Európai Parlament (EP) egyik fideszes képviselője.- tudósít az MTI.

Ezekre a DJ-kre csapatjuk jövőre a Balaton Soundon 

Macklemore & Ryan Lewis, Armin van Buuren, Robin Schulz, Paul van Dyk, Oliver Heldens és Hernan Cattaneo is fellép a jövő évi Balaton Soundon Zamárdiban. 2016. július 6-tól 10-ig immár tizedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, ismét a MOL Nagyon Balaton keretében.

Ha jön a hideg és a hó, kezdődhet a hazai síszezon 

Bár még nincs hó, de a síelést szeretők már készülnek, átmosták a ruhákat, kiglancolták a cipőket, és azon morfondíroznak, jó-e még a tavalyi léc, vagy béreljenek majd. „Síelj itthon!”címmel rendeztek sajtótájékoztatót hazánk síturizmusának helyzetéről és a lehetséges fejlesztési irányokról.

Hévíz is profitálni szeretne az orosz utazási szokások változásából 

Tavaly nyár vége óta jelentősen csökkent a hazákba érkező orosz turisták száma. A legutóbbi egyiptomi és törökországi események hatására elképzelhető, hogy újra népszerű lesz Magyarország az orosz utazók körében. 

A klímaváltozás a turizmusra is hatással van 

A közúti baleseti statisztikákban és a turizmusban is kimutathatóak a klímaváltozás hatásai - hangzott el azon a keddi budapesti konferencián, amelyen az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetésével, a klímaváltozás következményeiről szóló projektet, illetve annak eredményeit mutatták be.

Egy vidéki stadion árából megújulhatna a pesti Duna-part? 

Két új park, háromszintes sétány, 17 új gyalogátkelő, kilátóterasz, éjszakai és hétvégi piac, emblematikus modern hajóállomás, úszó közterek: a Valyo Egyesület önkéntesei úgy újítanák meg egy vidéki stadion árából a pesti Duna-partot, hogy mindemellett még az autósok is a jelenlegi kapacitással használhassák a rakpartot és élvezhessék a világ legszebb panorámáját.

Újít az Euronet: eurós készpénzfelvétel közel 200 bankfüggetlen automatából 

Budapesten 2015. december 8-tól mostantól közel 200 helyen vehetünk fel eurót az Euronet által üzemeltetett, bankfüggetlen ATM-hálózatban ─ jelentette be az Euronet Banktechnikai Szolgáltató Kft. Az ügyfelek forintot és eurót egyaránt felvehetnek az Euronet ATM-ekből, amelyek ötvözik a készpénzes valutaváltás előnyeit a bankkártyás fizetés gyorsaságával és biztonságosságával, mindezt versenyképes árfolyamon.

Két magyar imaház a világ tíz legszebb zsinagógája között 

Bár a zsinagógák száma folyamatosan nő, a jspace.com tízes összeállításában mégis főként 19. század végi és 20. század eleji épületek szerepelnek. Két magyar imaház, a szegedi és a budapesti Dohány utcai, is rajta van a listán.

Jövőre 3D-ben már látható lesz a Városliget új képe 

A jövő év második felében, a pályázati tervezési rendszer lezárulásával 3D-ben már látni lehet, miként fog festeni a Városliget új képe 2018-2019-ben - mondta a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Karácsonyi spórolás telekocsival 

A BlaBlaCar szeretné felhívni a várható rekord mennyiségű utazóra mindazon autósok figyelmét, akik Németország, Ausztria, Svájc és Magyarország közti útvonalakon közlekednek és üres üléseik vannak, hogy hirdessék meg szabad helyeiket és spórolniuk az üzemanyagköltségen.

Konferencia a képzés és fejlesztés jegyében 

Az a legsikeresebb TDM, amelyikben egy dolgozó az „életét” adja a szervezetért – hangzott el a Gyulán rendezett XIV. Országos TDM Konferencián. A szép számmal jelen lévő turisztikai szakemberek elsősorban a „Turisztikai szervezetek fejlesztése” című pályázatra készültek fel a tanácskozáson.

5 csillagos minősítést kapott az Aquaticum SPA 

Az idén bevezetett új védjegyrendszert a fürdőszövetség és a nemzetgazdasági tárca közösen üzemelteti. A minősítést szakemberekből álló bizottság végzi, amelynek végeredményeként elért pontszám határozza meg a fürdőegység 1-5 csillagos besorolását.

Bombafenyegetés miatt leszállt egy Egyiptomba tartó utasszállító Ferihegyen 

Ferihegyen szakította meg útját a német Condor légitársaság Berlinből Hurghadába tartó járata, az A321-es repülőgép Belgrád térségében fordult vissza Budapest irányába. Az ORFK későbbi, MTI-nek adott tájékoztatása szerint a repülőgépnek bombafenyegetés miatt kellett megszakítani útját. A Készenléti Rendőrség tűzszerészei a leszállást követően a félreállított légi járművet, az utasokat és csomagjaikat átvizsgálják.

Az internet lehetőségeit az utazók is széles körben kihasználják 

A belföldi üdülések szervezéséhez az internetet használók 86 százaléka él a világháló nyújtotta lehetőségekkel, 59 százalékuk foglalt már szállást ezen a módon, míg 27 százalék azok aránya, akik csak a feltételekről tájékozódtak így az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint.

Megnyílt a Velencei-tavi rehabilitációs központ 

Az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. koordinálásával 2,3 milliárd forintból valósult meg az a beruházás a Velencei-tó partján, amelynek keretében egy Európában is egyedülálló korai fejlesztő és rehabilitációs központot adtak át ünnepélyes keretek között a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telephelyén.

A Balatonon jobb volt a szezon a tavalyinál 

A települések többségénél nagyobb forgalmat regisztráltak az idei nyáron, mint az előző év hasonló időszakában. Több olyan település van, ahol az év első nyolc hónapjának forgalma meghaladta a múlt évi 12 hónapos teljesítményt, derül ki azokból az adatok, amiket közvetlenül az önkormányzatoktól kapott a Balatontipp.hu.

A Neckermann bemutatta 2016 évi nyári katalógusait 

Nagy a piaci verseny és 2016-ban várhatóan nehéz, kihívásokkal teli évnek néznek elébe - hangsúlyozta dr. Békefi Veronika, a NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a cég elmúlt hét végén Egerben tartott kétnapos partneri találkozóján. - Ezért a Thomas Cook csoport tagjaként továbbra is azon dolgoznak, hogy utasaik igényeit és elvárásait szem előtt tartva fejlesszenek és szolgáltassanak.

Újra látogatható az Andrássy-kastély Tiszadobon 

Magyarország egyik legnagyobb volumenű kastély rekonstrukciója, a több évszázados falu káprázatos szépségű nevezetessége az Andrássy-kastély. A régi fényében pompázó épület a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ üzemeltetésében rendkívüli nyitva tartással, december 7-én, hétfőn újra kitárja kapuit a látogatók előtt.

Fantasztikus drónfelvételek a karácsonyi vásárokról 

Madártávlatból láthatjuk a budapesti Vörösmarty téri és a Szent István téri karácsonyi vásárokat az MTI friss, drónnal készült fotóin.

Megszépült a Csallóköz legrégebbi temploma 

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője tartott igehirdetést azon a hálaadó istentiszteleten, amelyet a Csallóköz legrégebbi egyházi épületének, a somorjai (Samorín) református templomnak - a magyar kormány anyagi hozzájárulásával megvalósított - külső felújítása alkalmából tartottak a felvidéki településen vasárnap.

Dubajba az Ambiance-szel és az Emirates-szel 

December 2-án és 3-án mutatta be iDubai kínálatát az Ambiance Travel.

Újdonságokkal jön a Székely Gyors és Csíksomlyó Expressz 

A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors Budapestről közösen, Magyarország leghosszabb személyszállító szerelvényeként indul útnak Erdély felé, amely 16 kocsiból áll, 1100 ember utazhat rajta, és II. Rákóczi Ferenc arcmásával díszített mozdony húzza majd – jelentették be a december 4-én, pénteken megtartott sajtótájékoztatón a szervezők. A zarándokvonat 2016. május 13-án indul és 16-án, pünkösdhétfőn érkezik vissza.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!