MTÜ: megmarad a Balatonra szánt fejlesztési pénz

Meglepte a balatoniakat a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendelet, miszerint a kormány visszavonta a kiemelt üdülőkörzet 300 milliárd forintos 2020-ig történő fejlesztéséről szóló határozatát. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI érdeklődésére közölte: a rendelet a turizmusfejlesztésre felhasználható uniós források összehangolását szolgálja, a Balaton fejlesztésére biztosított pénzt koncentráltan a turizmusfejlesztésre, a turisztikai kormánybiztosság koordinálása mellett kívánja elkölteni a kabinet.

Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, meglepte az új kormányhatározat. Érthetetlen számára, mert a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásával indokolták, miközben a balatoni programnak csak egy kisebb része turisztikai jellegű.

Hangsúlyozta: reméli, hogy a döntés végül nem jelent majd forráselvonást az üdülőrégiótól a tavalyi határozathoz képest, csak a MTÜ létrehozását követő pénzforrás átcsoportosításáról van szó. Hozzátette: ha az elfogadott térségi beruházások elmaradnak, az hosszú távon visszavetheti a kiemelt turisztikai régió fejlődését.

Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint az új kormányhatározatból az derül ki, hogy az összes operatív programot felül kell vizsgálni turisztikai szempontból. Hangsúlyozta: a balatoni program az egyetlen, ami komplex, több ágazatot is érintő fejlesztésekről szól. A tavaly elfogadott, több mint 300 milliárd forintos fejlesztésről szóló program mintegy 10 százaléka szól közvetlen turisztikai fejlesztésről. A program végrehajtása hónapok óta tart, 240-250 milliárd forintnyi forrást már lekötöttek az éves fejlesztési keretekben, és a folyamatban lévő pályázatokban - fejtette ki. "Bízom abban, hogy az MTÜ ígéretének megfelelően, augusztus-szeptember folyamán újabb határozat születik a balatoni fejlesztésekről, és az nem jelent majd forrásvesztést az régió számára a korábbi határozathoz képest" - fogalmazott.

Az MTÜ az MTI érdeklődésére közölte: a kormány célja, hogy "magasabb sebességbe kapcsolja a turizmust", ennek első lépéseként márciusban döntött a turizmus állami feladat- és intézményrendszerének átalakításáról, most pedig a turizmusfejlesztésre felhasználható uniós források összehangolásáról.

Aláhúzták: a kormány álláspontja szerint a turizmus teljesítménye tovább növelhető tudatosabb és szervezettebb állami szerepvállalással, és a turisztikai fejlesztésekre fordítható források összehangolásával. Így turizmus a jelenlegi 10 százaléknál nagyobb arányban járulhat hozzá a magyar GDP-hez és még több munkahelyet teremthet.

A közlemény emlékeztet: a kormány döntésének megfelelően egy kézbe került az ágazat irányítása, amit a szakma 25 éve követel. A kormány turisztikai kormánybiztost is kinevezett, a Magyar Turizmus Zrt. átalakításával és megerősítésével létrejött az MTÜ, a turizmussal kapcsolatos állami feladatok a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe kerültek. A döntéssel a kormány üzenete az, hogy az ágazat komoly fejlesztéseket és beruházásokat igényel, éppen ezért most a turizmusfejlesztési célokra felhasználható európai uniós források összehangolásáról is döntés született. A kabinet ezzel megerősítette a turisztikai kormánybiztos és Magyar Turisztikai Ügynökség szerepét.

Közölték: összegzik, és a kormánybiztos valamint az MTÜ vezérigazgatója elé terjesztik a turisztikai fejlesztések, pályázatok, források, közbeszerzések jelenlegi helyzetét.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.